ZELLERKRÉMLEVES CÉKLAPESZTÓVAL – Seasons Bistro, Budapest

Vágólapra másolva!
ZELLERKRÉMLEVES CÉKLAPESZTÓVAL – Seasons Bistro, Budapest
Vágólapra másolva!

Mi kell hozzá?

  • Zellerkrémleves és zellerchips:
    Forrás: Nagy Bence

  • Vaj 0,15kg
  • Vöröshagyma 1db közepes fej
  • Zeller 0,7kg
  • Burgonya 0,1kg
  • Só, ízlés szerint
  • Bors, ízlés szerint
  • Őrölt gyömbér, ízlés szerint
  • Burgonyakeményítő 0,003kg
  • Tejföl 0,3 liter
  • Tejszín 0,15 liter

Céklapesztó:

  • Oliva olaj 0,1liter
  • Étolaj 0,1liter
  • Cékla 0,3kg
  • Dió 0,05kg
  • Földimogyoró 0,05kg
  • Bazsalikom 0,02kg
  • Só ízlés szerint
  • Bors, ízlés szerint

Hogyan kell elkészíteni?

Zellerkrémleves:

Az alapanyagokat előkészítjük, megpucoljuk. A vajat alacsony hőfokon elkezdjük felolvasztani, addig a vöröshagymát és a zellert, burgonyát feldaraboljuk. A darabolás után a vajhoz adjuk, majd vegyük feljebb a lángot a fazekunk alatt és pirítsuk össze a hozzávalókat, figyeljünk, nehogy megégjen. Pirítás közben hozzáadjuk a fűszereket: ízlés szerint egy kis só, bors, őrölt gyömbér. Az utóbbival óvatosan bánjunk, mert teljesen elviheti a levesünk ízét. Miután jól összekevertük a zöldségeket a fűszerekkel, felöntjük zöldségalaplével vagy vízzel és fedő alatt puhára főzzük. Amíg fő a levesünk elkészítjük a habarásunkat. A tejfölt és a tejszínt kikeverjük egy habverő segítségével, adhatunk egy nagyon kevés vizet hozzá, hogy könnyebb legyen. Ha a zöldségek teljesen megpuhultak a levesben, bot mixer segítségével pürésítsük le, ezután öntsük hozzá a habarásunkat, és forraljuk össze. Végül ha szükséges utó ízesíthetünk sóval, borssal esetleg egy kevés cukorral, ha úgy látjuk a levesünk nem elég sűrű, keverjük ki a burgonyakeményítőt hideg vízzel egy tálban, és lassan csurgassuk, a forrásban lévő levesünkhöz miközben kevergetjük, míg meg nem kapjuk a számunkra megfelelő sűrűséget. A levesünk ezzel el is készült.

Zellerchips:

A zeller tisztítása után burgonyapucoló segítségével hámozzunk le kisebb-nagyobb darabokat a zellerünkből, ezeket bő, forró olajban süssük arany barnára és már készen is van a zellerchipsünk. Magában vagy a levesünkkel is fogyaszthatjuk.

Céklapesztó:

A céklákat vagy sütőben megsütjük: alufóliába tekerve 120-140 °C fok között, vagy egy fazékban bő vízben puhára főzzük. Közben a diót és a mogyorót egy forró serpenyőben megpirítjuk, a bazsalikomot összevágjuk. Mikor a cékla elkészült, vegyünk egy magas falú keverőtálat, tegyük bele, adjuk hozzá az olívaolajat, étolajat, a pirított magvakat és a bazsalikomot, valamint ízlés szerint sót, borsot. Bot mixer segítségével jól pürésítsük össze és már készen is van, fogyaszthatjuk külön tésztákhoz, mártogatósnak, és tehetünk a levesünkbe is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!