Káros-e, ha a kisgyerek a nemiszervével játszik?

Vágólapra másolva!
Régen az önkielégítés annyira szégyenletes dolognak számított, hogy a gyerek kezét éjszakára az ágyrácshoz kikötözték. Időközben sokat változott a világ, a kétségbeesett szülők inkább szakemberhez fordulnak, hogy megoldják a problémát.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KI6ZOC14XvQONf1l
Vágólapra másolva!

"A kislányom majdnem aludt, amikor látom, hogy a szemei lehunyva, és a takaró a két kis lába között ütemesen ringatózik. Azonnal zavarba jöttem, úgy éreztem magam, mint egy kukkoló." Ilyen és ehhez hasonló élményekről számolnak be az ijedt szülők, akik első alkalommal kapják önkielégítésen pár éves gyermeküket. Pedig a szakértők szerint a gyermekkori örömszerzés természetes folyamat és a felnőttkori szexualitás csíráját fedezhetjük fel benne.


A szülői aggodalom legtöbbször azt az előítéletet tükrözi, hogy a gyermekeknek nincsen szexualitásuk, ha pedig van, akkor egészségtelen. Sok felnőtt azzal próbálkozik, hogy megpróbálja elterelni a csemete figyelmét a bűnös cselekvésről. Ez a módszer dr. Tóth Emese szexológus szerint nem célravezető, mert a gyerekek úgy működnek, ha kerülniük kell egy témát, akkor az még jobban izgatja őket. A szakértő szerint a szexualitás legalább annyira érdekes számukra, mint a biciklizés.


A gyerekek 3 éves kortól kezdik felfedezni a testüket. Sokszor fürdés közben eszmélnek rá, hogy nemi szervük erotikus örömök forrása is. Ha alkalomszerűen, főleg elalváskor önnyugtatásra használja a gyerek az önkielégítést, nem kell aggódnunk. Amennyiben naponta többször, játék közben és közösségben is magához nyúl, érdemes szakemberhez fordulni. A túlzott aggodalom azonban legtöbbször feleslegesnek bizonyul, gyakran a szülő saját szexualitással való problémájára utal.


Ha többet szeretnél megtudni a témáról, nézd a LIFE Magazint!


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!