Újjászületés mínusz 110 fokon

Vágólapra másolva!
Már Magyarországon is bevezetésre került a hidegterápia, mely csodát nem ígér ugyan, de néhány percnyi fagyoskodás hatására megszűnhetnek a reumás fájdalmak, javulhatnak egyes bőrbetegségek, enyhülhet az asztma, a depresszió, és megszabadulhatunk néhány felesleges kilótól. 
Vágólapra másolva!

Aki didergett már farkasordító hidegben, tudja, az olyan érzés, mintha minden porcikáját teledöfködték volna tűkkel, s a fagyot a test egy idő után elviselhetetlenül égető forróságként azonosítja. Az egyszeri élmény bőven elég ahhoz, hogy az ember kétszer is meggondolja, mikor jelgelteti magát legközelebb. Pedig a test extrém hűtése megoldást jelenthet azok számára, akik erős reumás fájdalmakkal küszködnek. A hidegterápiának - amelyre Michael Phelps is esküszik - ugyanis pont a didergés a lényege, és ha az úszózseninek bevált, valószínűleg nem alaptalan a szokatlan gyógymód körüli felhajtás.

A terápia során a szervezetet mínusz 100-110 Celsius-fokos hideggel sokkolják, ami nem kellemes érzés ugyan, de akik próbálták, azok esküsznek a hatására, még ha nem zengnek is ódákat a hűtőkamrában eltöltött percekről. A hidegterápia korántsem új keletű találmány, kezdetleges változata már az 1800-as évek elején is megjelent, azonban a mostani módszer már csak nagyon távoli rokona a korábbi terápiának és először 30 évvel ezelőtt Japánban alkalmazták.



Mínusz 100 Celsius-fok fürdőruhában


A páciensek a kezelés során csak fürdőruhát viselhetnek, de a fagyásra érzékenyebb testrészeiket befedhetik, így kesztyű, maszk és sapka használata megengedett, sőt kötelező. A kezelés időtartama 1-3 perc, attól függően, milyen mértékben szokott hozzá a szervezet az extrém hideghez. A -110 fokban való fagyoskodást egy félperces "bemelegítő" didergés előz meg, -60 fokos kamrában. Az első alkalommal már az első fél perchez is komoly lelkierőre lesz szükség, ugyanis a hirtelen hideg hatására a test külső felszínének hőmérséklete 5 Celsius-fokra süllyed. Ennek következményeként beindulnak a szervezet öngyógyító és gyulladáscsökkentő folyamatai.



A hidegkamrában eltöltött időt fokozatosan kell növelni, a szervezet tűréshatára maximálisan 3 perc. Ennél többet kibírni mind pszichésen, mind fizikálisan szinte lehetetlen. Miután a szervezetet kellően sokkolták a mélyhűtéssel, húszperces átmozgató kardió edzésre vagy gyógytornára kerül sor. A hatás már az első kezelés után érezhető, bár a szakemberek kúraszerűen ajánlják a módszert.

Mélyfagyasztással reuma ellen


Aki reumás panaszokkal küzd, annak nem kell hosszan magyarázni, mit jelent egy-egy tünetmentes periódus. A hideg- vagy más néven krioterápia kúraszerű alkalmazásával tartós eredmény érhető el. A módszer egyik lényege a kapuelméleten alapszik, ami annyit jelent, hogy a hideg- és a fájdalominger ugyanazokon a rostokon jut be a gerincvelői idegközpontba, ám mivel a hidegérzet gyorsabban jelentkezik, mint a fájdalom, így az előbb jut el a célhoz, ahol elfoglal minden helyet, így nem "fér be a kapun" még a fájdalomérzet sem.


Amolyan Dávid és Góliát harc ez, amelyben a fürgébb hidegérzet legyőzi a lomhább fájdalomérzetet. Ettől egy időre jelentősen csökken vagy el is tűnik a fájdalom, és ezt az időt használják ki a hidegterápiával foglalkozó klinikák személyi edzői, akik egyéni edzésprogramot állítanak össze a betegeknek, amelynek során átmozgató testedzést végeztetnek velük különböző eszközökön, így a betegek régen nem használt izmaikat is újra megdolgoztathatják. Az igazán látványos eredményhez azonban fontos hogy a kezelést kúraszerűen alkalmazzuk. "A gyulladásos fájdalom ugyan már az első alkalom után csökken, de a rendszeres kezelés alatt olyan hormon illetve hormonszerű anyagok szabadulnak fel a szervezetben, amelyek tartós eredményt hozhatnak" - avatott be Képes Geregely a Hermina Terápiás Központ igazgatója a hidegterápia igazi érdemébe.

A kezeltek 60 százalékánál látványos a javulás, a betegek 35-40 százalékánál csökken a gyógyszerezési igény. A hatások a kezelés befejezése után 2-6 hónapig még igazolhatók. "Eleinte évi 2-3 kúrát szoktunk javasolni, de általában a javulás olyan eredményes, ha az idő előrehaladtával elegendő évi egy kúra is" - mondta az általunk megkeresett intézet vezetője.



Gyógyszer nélkül

Fontos megjegyezni, hogy a reumatikus panaszokkal rendelkező betegeknél mindig kúraszerűen alkalmazzák a hidegterápiát, valamint az úgynevezett kiegészítő kezelések is javallottak. A krioterápia mellett hatásos lehet a hidroterápia és a gyógytorna is, azonban a gyógyszeres kezelések egy része elhagyható, ami a módszer egyik legnagyobb előnye. A gyógyszer elhagyása vagy mennyiségének csökkentése előtt azonban jobb, ha kikéri az orvosa véleményét. Az első kezelés előtt a Hidegterápiás Centrumban orvosi konzultáció történik, ugyanis számos olyan kórtörténeti előzmény létezhet, amely mellett ellenjavallt a hidegterápia.



Amiért Michael Phelps is használja

A fájdalomcsillapítás a hidegterápiának csak az egyik jótékony hatása. A sportolók, köztük az úszózseni Michael Phelps, egészen másért választják a jegelést. Az izomzat reszketéssel reagál a hirtelen jött hidegre, ennek következtében pedig gyorsul az izomzat anyagcseréje, növekszik a vérellátása. Az izmok a vérből oxigént és tápanyagot vesznek fel, ezáltal felgyorsul az izomregeneráció, és nő az izmok teljesítőképessége, miközben javul a szervezet vérkeringése. "Sportolók a húzódásos sérüléseiket is könnyen és gyorsan gyógyíthatják a kamrában, 4-5 kezelés után már látványos eredményt lehet elérni" - válaszolta kérdésünkre Képes Gergely



A fagyás ára

Az egyre népszerűbb hidegterápia már hazánkban is elérhető, a -110 fokban való fagyoskodás alkalmanként 7000 forintba kerül, de a bérletváltás némi kedvezményt jelent. Hazánkban jelenleg a TB nem támogatja ezt a fajta kezelést, azonban Lengyelországban a társadalombiztosítás a költségek felét állja.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!