Vágólapra másolva!
Az egyebek közt a zellerben és petrezselyemben megtalálható apigenin nevű növényi flavonoid fogyasztása segíthet megelőzni a leukémiát - közölték csütörtökön holland kutatók. A vegyület azonban ronthatja a kemoterápiás kezelések hatását.
Vágólapra másolva!

A hollandiai Groningeni Egyetem kutatóinak kísérletei azt mutatták, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben előforduló apigenin alkalmas két típusú leukémiás sejt kifejlődésének gátlására.


Az eredmény azt jelzi, hogy az apigenin ígéretes lehet a leukémia megelőzésében - mondta el Maikel Peppelenbosch, a Cell Death and Disease című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerzője. Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy a vegyület növelheti a leukémiás betegeknél alkalmazott kemoterápiával szembeni rezisztencia kialakulását is. Utóbbi tulajdonsága miatt a szakember inkább megelőzésre ajánlja, és használatának felfüggesztését javasolja a kemoterápia idejére.


A növényi flavonoidok antioxidáns hatású vegyületek, melyek megvédik a sejteket az oxidáció miatti károsodástól. Korábbi tanulmányok igazolták, hogy a zellerben, petrezselyemben, vörösborban, paradicsomlében és más növényi élelmiszerekben megtalálható apigenin a petefészekrák ellen is védő hatású.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!