Kihívóbb ruhákat vásárolnak a nők peteérés idején

Vágólapra másolva!
A nők termékenységük csúcsán akaratlanul is megjelenésüket fokozó árukat vásárolnak, aminek az lehet az alapmotivációja, hogy szeretnének felülkerekedni nőtársaikon. Ha ugyanis vonzóbbnak tűnnek vetélytársaiknál, nagyobb a valószínűsége annak, hogy elkelnek.
Vágólapra másolva!

A kutatásban részt vevő nőknek vonzó illetve kevésbé vonzó nők fényképét mutatták meg, olyanokét, akik jóval messzebb éltek, tehát nem jelentettek "fenyegetést" számukra. Azok a nők, akik épp nem ovuláltak, vegyesen válogattak a vonzó és kevésbé vonzó nők képei közül, de a peteérés idején lévők öntudatlanul is a vonzóbb megjelenésű nőkre mutattak mintaként.


"A peteérés ideje alatt jelentkező, szexuálisan kihívó megjelenés iránti vágy azt a célt szolgálja, hogy a nők a legjobb partnerre tegyenek szert" - magyarázta Kristina Durante, a Minnesotai Egyetem egyik doktorandusza, majd hozzáfűzte: - "Ehhez a környezetükben élő vetélytársak legyőzésére van szükség."


A felmérés a piackutatóknak is érdekes tanulságokkal szolgál: az eredmények arra utalnak, hogy a nőknél befolyással van a peteérés időszaka a vásárlási szokásokra. "Havonta öt-hat nap erejéig a nők különösen nagy eséllyel vásárolnak olyan termékeket és szolgáltatásokat, amelyek fokozzák vonzerejüket, amit a reklámozandó termékek valószínűleg ki is fognak használni" - fejtette ki a kutató.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!