A szellemi élmény a lényeg: rádöbbenni arra, milyen izgalmas az igazság keresése

Beszélgetés Ritoók Zsigmond professor emeritusszal, az MTA rendes tagjával, a XXVII. OTDK Ókortudományi szekciójának elnökével.

Professzor úr szerint mi a TDK tulajdonképpeni célja és értelme?
- Az értelmét abban látom, amit Szendrő Péter professzor úr szokott mondani, aki a mozgalmat országossá kiterebélyesítette, a súlyát sokévi szívós munkával megteremtette. Ő azt mondja, hogy ez egy önképzőkör, ami már a régi középiskolában is létezett. Ott természetesen nem vártak el tudományos eredményeket, de el kellett olvasni olyan szövegeket, melyeket a jeles tanulóknak sem volt kötelező. Itt mindez magasabb fokon zajlik. A középiskolák különböző színvonalúak, különböző nehézségekkel néznek szembe, így aztán az egyetemi hallgatókat először szintre kell hozni. Ezért tartom fontosnak az új felsőoktatási rendszerben adott három alapozó évet, melynek során olyan dolgokat kell megtanítanunk, melyeket régen a középiskolában kaptak meg a diákok. Az OTDK egyetemi önképzőkör: vagyis nem csak arról van szó, hogy jobban elmélyedünk egy középiskolai témakörben, itt már a tudomány előszobájába lépünk be. Egyes dolgozatok pedig nem csupán az előszobába, hanem már a szobába is belépnek. A diákkör feladata megéreztetni a hallgatókkal a tudományos munka ízét és örömét. Az ügy szempontjából nem feltétlenül az a fontos, hogy az illető nyerjen vagy megdicsérjék. Sokkal lényegesebbnek érzem, hogy a hallgatónak étvágya támadjon, a szellemi gyomornedvek beindulása révén rájöjjön, hogy milyen érdekes dolog egy bizonyos témával elmélyülten foglalkozni. Lehet, hogy később sohasem lesz nagy tudós, de mégis viszi magával az élményt: a tudomány izgalmas. Ha netán tanár lesz belőle, ezt az élményt tovább tudja adni tanítványainak - esetleg egy gimnáziumi önképzőkörben , ahol ő tanárként lelkesíteni tudja diákjait. Ezt tartom a diákkör legfontosabb feladatának, "ráadásnak" ahhoz, hogy olyan kiváló dolgozatok születnek, melyek akár nyomtatásban is megállják a helyüket. A szellemi élmény a lényeg: rádöbbenni arra, milyen izgalmas az igazság keresése. Ez az élmény viszi őt tovább az egyetemi pályáján vagy ha esetleg elkerül máshová: jó dolog ismeretet szerezni, jó dolog tanulni.

Professzor úr szerint a felsőoktatás megváltozott körülményei között az OTDK megmarad-e "boldog szigetnek"?
- Van arra esély, hogy megmaradjon annak. Egy első- vagy másodéves hallgató nyilván nem fog olyan ismeretekig eljutni, hogy kiállhasson egy országos fórum elé, de hallgatótársai előtt ismertetheti eredményeit. Az ő társai sokkal barátságtalanabbul fogják megmondani véleményüket a munkájáról, mint ahogyan mi tesszük. A lényeg mégis az, hogy megmondják, s így rájön, min kell javítania. Lehet, hogy nem jut el a kari TDK-ig, de szakja nyilvánossága előtt mégiscsak beszámolhatott eredményeiről. Így fejlődik vitakészsége, amit aztán az országos meghallgatáson is pontoznunk kell. Az első három évben kedvet kell csinálnunk ahhoz, amivel később foglalkozni akar a hallgató. Itt kapcsolódik témánkhoz a diákkör: meg kell mutatnunk, milyen érdekes problémákra bukkanhat a régi magyar irodalomban vagy az assziriológiában. Sok feladat kínálkozik ebben a három évben, s itt a diákkörnek bőven volnának lehetőségei.

Az ókortudomány, illetve konkrétan a latin és ógörög szak helyzetét hogyan kell látnunk ebből a szempontból?
- Nagyon pesszimistán látom a helyzetünket. Nem az egyetemi reform miatt gondolom így; nem csak Magyarországon vannak ilyen problémák, nálunk azonban fokozottan jelentkeznek. Az emberek borzasztóan haszonelvűek: "mire használható a latin?", "hol beszélnek latinul?" - ezek megszokott kérdések manapság. Aki eredetiben olvashatja Horatiust, annak ez más élvezetet jelent, mintha ugyanezt csak magyar fordításban teszi, még ha olyan költő is fordította netán, mint amilyen Szabó Lőrinc. Nagy társadalmi nyomást érzek, ami azt sugallja, hogy csak azzal érdemes foglalkozni, ami lehetőleg minél előbb minél több bevételt hoz. Ez a felfogás nem kedvez az ókornak. A haszonközpontúság és anyagi érdekeltség hat elsősorban, nem kizárólag a hallgatókra, de az egyetemekre is, melyeknek nagy ráfizetést jelentenek a kis szakok. A folyamat így gyűrűzik be az egyetemre. Lehet, hogy elképzelésem idejétmúlt, mégis úgy tartom, hogy az egyetem tudományos intézmény, s a tudományhoz bizonyos szakok hozzátartoznak, amelyek nélkül egy idegen nyelvi főiskola meglehet, de mi nem. Egyszer rá kell jönni arra, hogy az európai műveltség közös alapjáról van szó, amikor a görögökről és rómaiakról beszélünk.

Professzor úr mióta áll kapcsolatban a TDK-val?
- Nem nagyon régóta, a kilencvenes évek elejétől fogva. Feltámadt a kedvem, amikor láttam, érdemes ezzel foglalkozni. A kérdés fájdalmasabb oldaláról is beszélni kell: rengeteg tehetséges fiatalembert látok, akikkel nem tudom, hogy mi lesz a továbbiakban. Volt olyan kiemelkedő tanítványom, aki számítógépekkel kezdett foglalkozni, hiszen így többet keres, mint tanárként. Jól megél belőle, élvezi is, amit csinál, de ki kell mondanunk, hogy őt elvesztettük a tudomány számára. Jelenleg a társadalom egésze nem fogékony ezekre a stúdiumokra, így a néhány éve végzett hallgatók nem biztos, hogy el tudnak helyezkedni szakmájukban. Van olyan tanítványom, aki éveken át külföldön tanult és oktatott, most haza szeretne jönni, hogy tudását itt adja tovább - nincs hova jönnie. Az ilyenkor érzett tehetetlenség nem tartozik a legjobb érzések közé.

Fotó: Jászay Tamás