Akkor jó, ha láthatatlan

Miért szükséges, hogy a jegybank független legyen a politikától? Hogyan képes megőrizni önállóságát? Hogyan hat egymásra a monetáris és a fiskális politika? Csatlakozhat-e Magyarország 2010-ben az eurózónához? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Látogatóközpontjában 2005. május 11-én megrendezett Mindentudás Egyeteme (ME) Klub résztvevői: Antal László és Csaba László közgazdász egyetemi tanárok és Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

Fábri György

Fábri György

- A jegybank tevékenysége része a közgazdasági véleménycseréknek - vette át a szót Fábri György. - Hogyan érzékelik a szakértők: hatnak-e ezek a viták a mindenkori jegybank tevékenységére, képes-e a szakma érvényesíteni az érdekeit?
- Úgy látom, ebben van egy tanulási folyamat kapcsolódott be a beszélgetésbe Csaba László. - A 90-es évek első felében a jegybank hitt a kényszergazdasági politikában, például abban, hogy ha van egy recesszió, le kell nyomni a kamatlábat, és akkor hirtelen sok pénz marad a forgalomban, mire az emberek elkezdenek fogyasztani és beruházni. Aztán ez nem működött - és szerintem tanultak belőle: a 90-es évek közepe óta a bankban megvan a szakmai felkészültség, működésükben közgazdasági koherenciát lehet felfedezni. Vannak bizonyos elvek, amelyekhez tartja magát a bank és szerintem ez jó dolog, hiszen egy modern gazdaságban mindenkinek megvan a maga szerepe. A baj akkor kezdődik, amikor ezek összekeverednek; ha olyan feladattal akarják megbízni a bankot, amelyre az nem hivatott. Úgy gondolom, az MNB helyesen méri fel, hogy ő az árstabilitásért felel. Ebben van egyfajta következetesség, bár ezt nem mindig tudja érvényesíteni. Ennek oka általában az, ha a jegybank nem tudja magát megértetni a közélettel megértetni, pedig amikor árstabilitásról van szó, az nem egy szűk szakmai, hanem össztársadalmi érdek.

Az MNB látogatóközpontjában...

- Talán segítene, ha néhány kulcsfogalmat körbejárnánk - vetette fel Fábri György. Antal László elsőként az államháztartási hiány következményeit elemezve elmondta: ezt megtakarítással lehet finanszírozni, amelynek forrása most nem a vállalati szféra vagy a háztartások, hanem a külföld, tehát az eladósodás. - Ha tartósan eladósodik az államháztartás, az előbb-utóbb inflációhoz vezet. Ilyenkor a gazdaságpolitikusok kénytelenek rálépni a fékre, és megtörni a gazdaság növekedését.
Hamecz István az árstabilitásról ejtett szót, amely paradox módon nem változatlan árakat, hanem stabil, de alacsony inflációt jelent, tehát azt a szintet, amelynél a magas vagy alacsony inflációval járó költségek minimálisak. - Magyarországon ez a szint számításaink szerint kb. 3 százalékos inflációt jelent. Ehhez a célhoz jelenleg ehhez közel vagyunk. Az inflációs célkövető rendszert 2001-ben vezették be Magyarországon, azóta a jegybanknak a négy inflációs cél közül hármat sikerült elérnie.
A monetáris és fiskális politika különbségeiről Csaba László fejtette ki véleményét, két olyan szólamhoz hasonlítva ezeket, amelyek kontrapunktikusan versenyeznek egymással. - Ha közös kottából, jól énekelnek, harmónia jön létre, de ha ütköznek, kakofónia van a gazdaságpolitikában. A monetáris politikának egy feladata van: hogy minél alacsonyabb legyen az infláció, és ne csináljon nagy kilengéseket. A fiskális politika arra való, hogy fönntartsa a stabilitást. Olyan módon kell létrehoznia a bevételek és kiadások hosszabb távú egyensúlyát, hogy közben a társadalom legfontosabb csoportjainak a törekvései érvényesüljenek, és a társadalmi értékrendek között valami kompromisszumot találva a szolidaritás és a teljesítmény elvének egyensúlyát biztosítani tudja. A demokrácia tulajdonsága, hogy a politikusok ígérnek, az átlagválasztó viszont nem látja át, hogy ez mibe fog kerülni, ezért mindig olyanokat választanak meg, akik többet ígérnek, mint amit teljesíteni tudnak, amelynek infláció, vagy az állam erőteljes eladósodása lesz a vége. Óriási ellentmondás van a normatívák és a valóság között: a közgazdászok meg tudják mondani, mit kellene tenni a többség érdekében, a politika viszont ezt nem nagyon hallgatja meg.
- Nálunk sajnos nem kooperatív játék folyik - vetette közbe Antal László -. A jegybank eleve feltételezi, hogy a költségvetés úgyis nagyobb deficitet fog produkálni, mint amit ígért, a költségvetés pedig arra számít, hogy a jegybank kamatot emel, ami csak növeli a deficitet. Ebben a játszmában a költségvetés és a jegybank is "fogoly", nem nagyon látszik, sikerül-e ezen változtatni.
- Az a szakmai konszenzus, hogy a jegybank csinálja azt, amit a törvény előír neki - szállt vitába Hamecz István. - Akár szűklátókörűen is azt kell szem előtt tartanunk, hogy az infláció ne menjen el, hiszen ha ebből rövid távon engedünk, az hosszú távon sokkal nagyobb költséget jelent.
- Ebben a játékban mindkét félnek engednie kell - vette át a szót Csaba László. - 2001-től nagy fiskális hiány alakult ki, folyamatosan nő az állam újraelosztó szerepe, és ez súlyosan ránehezedik arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni az infláció ügyében.