Önkéntelenül is felmerül a kérdés: vajon a rómaiak ellen kíséreltek-e meg devotiót, illetve evocatiót? A források szerint a rómaiak számoltak ezzel a lehetőséggel, így ezek ellen intézményes védelmi rendszabályokat is bevezettek. Többek szerint (Macrobius, Servius, idősebb Plinius, Plutarkhosz) a rómaiak a legmélyebb titoktartás leplébe burkolták saját városuk védőistenségének kilétét, megelőzendő egy ellenük irányuló evocatiót...
A rómaiak hallgatása olyan eredményes volt, hogy máig nem tudja pontosan senki, ki is lehetett Róma titkos védőistene, illetve - ezzel szoros összefüggésben - mi lehetett az örök város ún. titkos neve. Párhuzam adódik a görög misztériumjátékokkal: azok beavatottjai hasonló eredményességgel titkolták rítusaik lefolyását, így róluk szóló tudásunk hasonlóan hiányos.
Iuno szobra |
Vajon miért azonosították idegen városok istennőit rendre Iunóval? Talán azért, mert a védőistenségek mind Iuno-szerűek voltak: a város, az otthon természeténél fogva női jellegű, az egész világon női alakokban nyer jelképes formát. Ne feledjük el azt sem, hogy Iunónak a klasszikus Rómában sokszor bizonyos mértékű ellenséges indulatot tulajdonítottak Rómával szemben! Egyes tudósok szerint ennek éppen az evocatio a magyarázata: mivel az ellenséges városok védőistene gyakran emlékeztetett Iunóra, s így vele azonosították, magára a római Iunóra is rátapadt valami az ellenséges jellegből...
További kérdések is felmerülnek: vajon Róma vezetői, akik mindannyian férfiak voltak, nem azért hajlottak-e eleve arra, hogy Iunóban potenciális ellenséget lássanak, az ellenségeik védőisteneit Iunóként értelmezzék, akiket újra meg újra ki kell engesztelni, s így végül a római életbe integrálni? Hogy melyik megoldás helyes: az evocatiók miatt vált-e Iuno Róma-ellenes jellegű istennővé, vagy fordítva, Róma-ellenes jellege miatt lett az evocatiók objektumává, a kutatás jelenlegi állása szerint egyelőre nem eldönthető...