Növekvő nézettségi adatok, fiatalodó nézők

Vágólapra másolva!
Az ME 2006-os első féléve jól sikerült: az előadások nézettségi adatai növekedtek, valamint a fiatalok is egyre inkább a műsor felé fordultak. 
Vágólapra másolva!

Az ME június 7-én a nyolcadik szemeszter tapasztalatairól, a kilencedik szemeszterről, valamint a program jövőbeli terveiről tartott sajtótájékoztatót a Magyar Tudományos Akadémián. Az eseményen többek között az előadások televíziós nézettségi adatairól, az előadások anyagából készített, hamarosan megjelenő DVD-kiadványokról és az idén bevezetett előadás-struktúra tapasztalatairól volt szó.

Sallai László, az ME ügyvezető igazgatója
Sallai László, az ME ügyvezető igazgatója
Sallai László

A program azonban nem tett le arról, hogy megnyerje a középiskolások figyelmét. Ezért a nyolcadik szemeszterben új helyszínre költözött, az amúgy is hasonló profilú Jövő Házába. Az új helyszínen merőben új szerkezetet kaptak az előadások is. A korábbi előadások kapcsán érkezett visszajelzések alapján új elemekkel színesítették a televíziós adásokat. A mögöttünk hagyott szemeszter előadásaiban a felvezetést az utca emberének véleménye követte, mely után az előadó portréja jött és csak ezután került sor a harminc perces előadásra. Közben szavazni is lehetett egy-egy felmerült kérdéssel kapcsolatban - egyrészt helyben, szavazógéppel, másrészt "online", az internetes közvetítésen keresztül. A műsorban szerepet kapott egy külső kommentátor is, aki az adott témához szólt hozzá az előadás után. Végül a helyi és az internetes nézők kérdései következtek.

Az előadásokhoz a hetedik szemeszterhez hasonlóan most is kapcsolódtak helyszíni rendezvények, ahol különféle méréseket, bemutatókat, könyvvásárokat tartottak. A nyolcadik szemeszterben sikeresen megvalósult az eredetileg kijelölt cél, hogy az ME a köznapi ember számára is közérthető tematikát valósítson meg - fejezte be mondandóját Sallai László.

Az új műsorstruktúra nagyobb televíziós nézettséget eredményezett - ezt már Bozsonyi Károly médiaelemző mondta, aki a 2005-ös nézettségi adatokat vetette egybe a 2006-os mérésekkel. A vizsgálódás alapján a szociológus állítja: a nézettségben 34 százalékos, a nézettségarányban 55 százalékos javulás figyelhető meg és ez bizonyíthatóan a megújult műsorszerkezetnek köszönhető. Ez azért is meglepő, hiszen 2006-ban a műsor a délutáni műsorsávból a kisebb nézettségű délelőtti sávba került. Ráadásul az is jól látszik, hogy az előadások sokszor nézőket tudtak rabolni a kereskedelmi csatornák ugyanabban az időben vetített műsoraitól is.

Az is megfigyelhető, hogy minden társadalmi szegmensben nőtt az adások népszerűsége, és ami igazán jó hír, hogy a fiatalok körében tapasztalható a legnagyobb eltérés a tavalyi nézettséghez képest. A legtöbb nézőt Varga János Madárinfluenza: járvány vagy hisztéria? című előadása vonzotta, ami jól mutatja azt a tendenciát, hogy a legtöbb embert az aktuális témák érdeklik.

KorosztályA nézettség (SHR) változása 2005-től 2006-ra

13-17

2,5

18-29

2,1

30-39

1,7

40-49

1,5

50-59

2,0

60+

1,4



SHR, share: közönségarány, mely elárulja, hogy a nézők a teljes tévézéssel töltött időnek milyen hányadát töltötték a vizsgált műsor vagy (csatorna) nézésével egy adott műsor (vagy csatorna) adásideje alatt. (Forrás: artis.hu)
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!