Szabadulás a valóság burjánzásától

Gondolatok egy novella kapcsán egy nemlétező könyvtárról, amely ennek ellenére a legismertebbek közé tartozik.

Az ifjú Borges

Jorge Luis Borges

Tehát a Könyvtár az univerzum. Az univerzumba minden beletartozik, ami körülöttünk és bennünk van, minden, amit tudunk és az is, amit nem tudunk és nem is fogunk megtudni soha. Mi csak emberek vagyunk. Az univerzum pedig nem emberi szabályok alapján működik. Nem az ember alkotta meg, kezdettől fogva létezik, körülvesz, bekerít, magába szív, meghódít mindent és mindenkit. Az univerzum az a nagy keret (vagy inkább gömb?), ami nélkül életünk még értelmetlenebb lenne, sőt nem is élhetnénk nélküle, hiszen kell lennie egy felsőbb instanciának, ami szabályozza az egészet. Nincsenek elemek, amelyek kívül lennének az univerzumon, itt mindenre van magyarázat: az már csak a mi rövidlátásunk miatt van, ha nem találjuk meg a helyes választ, de egyszer jön majd valaki ("egy utazó"), aki rátalál arra.

Miért éppen Könyvtár az univerzum az argentin író képzeletében? Egy pillanatra nyúljunk Borges életrajzához: gyerekkorától kezdve írónak szánják szülei, vaksága, melynek révén Homéroszhoz és Miltonhoz szokás hasonlítani, és ezer más körülmény mind predesztinálták későbbi sorsára. Számára a betű, a szó, a mondat, a könyv a minden; az ő világlátásában ezek az univerzum építőkockái. Az irodalomban és a költészetben mindenre megvan a válasz: csupán keresnünk kell azt.

Szerzőnk szeret játszani: írásait olvashatjuk kétkedéssel, sőt valószínűleg a leghelyénvalóbb, ha igen erős kétkedéssel olvassuk, s egy egyszerű név vagy szám mögött valami mást keresünk. Kételkednünk szabad, sőt kell is állításai hitelességében, hiába hivatkozik latin vagy görög nyelvű középkori kódexekre, pontos helymegjelölésekkel, az esetek nagy részében puszta fikcióval állunk szemben, mely fikció ugyanakkor mesteri fokon álcázza magát a legvalóságosabb és a lehető legegzaktabb dolognak. (Mi lehet valóságosabb egy vaskos, molyette, poros középkori kódexnél?)