Kutyák és vadászat az antikvitásban

Az ember legjobb barátja a kutya. Már a régi görögöknél is? Összefoglalónkból ez is kiderül.

Az ókori görögök és rómaiak igen nagy becsben tartották a kutyákat. Szerepük elsősorban a vadászatban volt jelentékeny. Ezt bizonyítja, hogy a vadász és a vadászat görög elnevezéseiben mindig találkozunk a 'kutya' szóval. A vadász künégetésznek vagy künégosznak, azaz kutyavezetőnek hívták, míg a vadászat (pl. künégeszion) a kutyavezetés művészetét jelentette görögül.

A görögök szemében tehát a vadászat kutya nélkül egyenesen elképzelhetetlen volt. Ilyen alkalmakkor az eb fő feladata a vad felkutatása, majd a vadászhálóba történő behajtása volt. Forrásaink szerint az ókori ember igen nagyra értékelte a kutya bátorságát, különösen olyan veszélyes és nagytestű ragadozók esetében, mint amilyen az oroszlán vagy a medve, melyek vadászatát meg sem kísérelték a hűséges társak nélkül. Jól mutatja a kutya fontosságát az antik ember életében, hogy Thesszáliában találtak olyan sírfeliratot, amelyen az elhunyt neve után közvetlenül a lova, majd a kutyája neve szerepelt, s csak ezután említették szolgálóját.

A mitológiában a szarvassá változott Aktaiónt kutyák tépik szét

Szobrok is maradták ránk a legügyesebb vadászkutyákról, némelyeknek sírfeliratban is megörökítették érdemeit. Az egyik ilyen szöveg szerint a sírban fekvő kutya olyan bátor volt, hogy még sírban oszló tetemétől, fehér csontjaitól is rettegnek erdő-mező vadai. Nemcsak hosszabb-rövidebb sírfeliratok, hanem az antik irodalom is számtalan helyen emlékezik a hűséges kutyákra.

Homérosznál rengeteg helyen találkozunk kutyákkal, ezeket a helyeket kigyűjtve feltűnik, hogy nála még nagytestű, erős kutyák szerepelnek, melyek a kutatók szerint feltehetőleg közelebb álltak a farkasokhoz. Érdekesség, hogy Argosz, Odüsszeusz jó memóriájú kutyája - szemben az ebek tizenkét éves átlagéletkorával - több mint húsz évig élt. Már Homérosz feljegyzi, hogy melyek a jó (vadász)kutya legfőbb ismérvei. Az erőt, a gyorsaságot és a jó szaglást már ekkor mindennél előbbrevalónak tartották. Későbbi források tanúsága szerint ez az elvárásrendszer keveset változott az évszázadok során.