"Az oroszok lövik Budapestet!" - visszaemlékezések, 1956. november 4.

A magyar sportolók egy csehszlovák edzőtáborban vesztegeltek a továbbutazásra várva, mikor a rádióból értesültek róla, hogy otthon megindult a szovjet invázió. A vívókhoz ért el legelőbb a hajnalban kezdődő orosz támadás híre, ők ébresztették fel az egész tábort: "Gyerekek, az oroszok megtámadták Budapestet!" A sportolók pánikba estek, újra előkerült a kérdés: olimpia helyett hazatérjenek-e Magyarországra. A hazaút azonban fizikailag lehetetlennek bizonyult. Nincs más irány: csak Melbourne.

Székely Éva:

"Negyedikén hajnalban egyszer csak elkezdték rugdalni, verni az ajtókat, és azt üvöltözték, hogy az oroszok lövik Budapestet. Bemondta - mit tudom én, milyen rádió -, hogy megtámadták Budapestet."

Ferdinándy Géza:

"Nagy Ambrusnak volt egy kis zsebrádiója. Recsegett-ropogott, de lehetett vele fogni Budapestet, rendszeresen hallgatta a budapesti híreket. Azt hiszem, együtt lakott Rerrich Pócival, és hallották Nagy Imre segítséget kérő beszédét. Utána végigkopogtatták a szobákat, hogy gyerekek, az oroszok megtámadták és lövik Budapestet, Nagy Imre segítséget kér. Így, félálomban értek az első hírek."

Hevesi István:

"Na, most mindennek vége. Az oroszok elkezdték lőni Pestet, és az ország többi részén is harcok vannak. Az idegek kezdik felmondani a szolgálatot. Most utazás az olimpiára, amikor odahaza halomra lövik az embereket?"

Ütő Géza:

"Nagy volt a felbolydulás, a sürgés-forgás. Gyarmati Dezső szervezte, hogy visszamenjünk harcolni. Mindenki jelentkezett, és mindannyian - merem állítani - készek is voltunk arra, hogy visszajöjjünk Magyarországra."

Varasdi Géza:

"Azt javasoltam a többieknek, hogy menjünk haza, segítsük a felkelést 'ezek' ellen. Gyűlöltem a rendszert, és úgy éreztem, indulnunk kell!"

Polyák Imre:

"Többen is mondták, hogy ne utazzunk ki, menjünk Bécsbe vagy haza. Azt hiszem, Kovács Gyula mondta ez utóbbit, s többen is osztották a véleményét. 'Ide figyelj, Gyula' - mondtam neki -, 'mit akarsz? Nekimenni az oroszoknak az olimpiai csapattal? Hidd el, ez nélkülünk is lezajlik. Minket mással bíztak meg.'"

Kiss Lajos:

"Én mindig úgy gondoltam, hogy nyerni megyek Melbourne-be. Elnézést kérek, de én úgy gondoltam, hogy rengeteg pénzt fordítottak a felkészülésemre, rengeteget segítettek, kötelességem tehát a versenyzés."

Hartmann Cecília:

"Annak ellenére, hogy annyira készültem és akartam menni Melbourne-be, amikor újra kitörtek a harcok, az volt a legfontosabb, hogy a fiammal együtt legyek. Így amellett szavaztam, hogy menjünk vissza Budapestre. A csapat legalább negyven százaléka vissza akart menni. Füzesséry Gyula volt az edzőm, aki azt mondta, végezzük el, amiért ide jöttünk."

Ferdinándy Géza:

"A döbbenet első pillanatai után mindenki, az egész csapat, azon volt, hogy hazajövünk harcolni. Aztán jöttek a reálisabb kérdések is. Hogyan? Prágától Budapestig - mivel? Vízipisztollyal, vagy hogy? Az a kétszáz ember? Szóval lehetetlen helyzet volt. Egyértelmű volt, hogy a csehek nem a forradalom mellett állnak, emlékeztünk a tankokra, amelyeket a határnál a Duna-parton láttunk, és hallottuk Nagy Imre beszédét is. Ugyanakkor éreztük, hogy nekünk kutya kötelességünk a forradalmi Magyarországot képviselni az olimpián. Ha kijutunk egyáltalán... Teljesen bizonytalannak tűnt, hisz nem volt még ott a két francia repülőgép. Lehet, hogy egy tollvonásba került volna, és az egész magyar csapatot ott fogják a csehek. Kétélű dolog volt ez. Fokozatosan az a vélemény került fölénybe, hogy lehetetlen a hazamenni. Fizikailag lehetetlen."

Baranya István:

"Akkor döbbentünk rá, hogy szörnyű egérfogóba kerültünk. A csapatban lévő feszültség az egekig ért. Mindenki próbált telefonálni, tájékozódni, de kiderült, hogy még szigorúbb felügyelet alá kerültünk."