Disszidált a "csodafutók" edzője

Nem tért haza Melbourne-ből a "csodafutókként" ismert Tábori László-Iharos Sándor-Rózsavölgyi István-trió edzője, Iglói Mihály sem. Az iskolát teremtő edző hiába elismert szaktekintély otthon, mégis a kinn maradás mellett döntött. "Öt év orosz hadifogság után nem csoda, hogy félt hazajönni" - véli Szabó Miklós. De mi lesz így a világhíres Iglói-műhellyel?

Iglói éppen Iharosnak drukkol

"Csodafutóknak nevezi őket az egész világ. A nemzetközi sajtó figyelemmel kíséri eredményeiket. Újságcikkek, riportok, híradók foglalkoznak versenyeikkel. Minden szereplésük a sportvilág érdeklődésének kereszttüzében zajlik le" - hangzik a korabeli ismertető.

1955-ben a magyar közép- és hosszútávfutás versenyre kelt a világ legjobbjaival. Iharos Sándor, Tábori László és Rózsavölgyi István - a nagy futótrió - minden díjat begyűjtött, amit futásban lehetett. Magyar csodáról beszélt akkoriban a sajtó. A futók legalább olyan népszerűek voltak, mint az Aranycsapat tagjai. Mindez Iglói Mihálynak - vagy ahogy mindenki ismerte, Náczi bácsinak - köszönhetően, aki speciális edzésrendet vezetett be az atlétikában.

"Ő hozott föl, ő faragott belőlem világrekordert" - mondja Tábori László, aki öt évvel ezelőtt még - akárcsak Rózsavölgyi és Iharos - tehetséges, de csupán közepes eredményeket elérő sportoló volt. "Amit ő mondott, az bevált Iharosnak, Rózsavölgyinek és nekem is" - vall Tábori a tisztelet hangján. Mi volt Náczi bácsi különleges módszere? Nem más, mint a hihetetlenül kemény edzés. "Inkább az edzésen egy vödör veríték, minta versenyen egy csepp vér!" - ez volt a mottója.

Iglói Mihály az akkoriban még újdonságszámba menő intervallumos edzésmódszert alkalmazta, melynek lényege a rendkívül intenzív és a rövidebb pihenő szakaszok tervszerű váltakozása. Ezt a módszert már a II. világháború előtt is ismerték finn futók (például Kolehmainen, Nurmi, Hagg), de tudományos leírása a német edző, Woldemar Gerschler és a szintén német kardiológus, Reindell nevéhez fűződik, akik együtt dolgoztak a résztávos technika kidolgozásán.

Iglói Mihály még a világháború kitörése előtt a finnektől tanulta el azok különleges edzésmódszerét, amikor 1938-ban tanulmányúton vett részt a nagy futóhagyománnyal rendelkező Finnországban. Náczi bácsi maga is futó volt, indult a berlini olimpián 1936-ban - ekkor még Ignácz Mihály néven. Az orosz hadifogság azonban félbeszakította versenyző pályáját. Magyarországra hazatérvén edzőként kamatoztathatta tudását. "Öt évet töltött fogságban, ráadásul úgy, hogy nem is volt katona" - mondja Szabó Miklós, aki szintén Iglói-tanítvány volt. "Náczi bácsiék átvészelték az ostromot. '45 májusában, amikor már vége volt a háborúnak, beteg lett a gyereke. Elment kiváltani a receptet a patikába. '50-ben ért csak haza valahonnan a Kaukázusból" - meséli Szabó. "Ahogy baktatott a gyógyszerrel hazafelé, egy hadifogoly szállítmányba ütközött, géppisztollyal hadonászva az orra előtt berángatták őt is a sorba, és már ment is kifele."

1950 és 1955 között Náczi bácsi hatalmas sikereket ért el futóival, az Iglói-műhely világhíressé vált. Melbourne után a mesteredző mégis úgy határozott, nem jön haza. "Én is kikísértem a hazatérő csapattársaimat" - meséli szintén a kinn maradás mellett döntő Tábori László. "Visszatérve a táborba látom, hogy ott ácsorog Iglói. Mondom neki: 'Náczi bácsi, maga nem ment haza?' Azt feleli: 'Nem, megyek én is Amerikába.'

"Iglói Náczi bácsit jócskán megviselték az események" - teszi hozzá Szabó Miklós. "Láttuk a híradókban a tragikus képeket, ő is megrémült. Az öt év orosz hadifogság után nem csoda a félelme '56-ban. Többször fültanúja voltam, mikor azt mondta, hogy soha nem megy haza Magyarországra, mert nem akar még egyszer 'vizitálni' a Szovjetunióban. Akkor szervezték az amerikai utat, ami kapóra is jött neki."