"Soha többet Magyarország"

A magyar olimpiai csapatból 48-an döntöttek úgy, hogy nem jönnek vissza Magyarországra. A szabadság és a jobb élet reményében lemondtak az ismerős házak, hidak és fák látványáról, fiatalkori emlékeik helyszíneiről. A legnehezebb döntés azonban a családjuktól való elszakadás volt.

A magyar sportéletnek komoly veszteséget jelentett a melbourne-i olimpia: világszínvonalú sportolók intettek búcsút Magyarországnak. Az olimpiai bajnok vízilabdaválogatott az Egyesült Államokba utazott amerikai körútra. A szintén bajnok női tornacsapat - élén Keleti Ágnessel, az olimpia legsikeresebb sportolójával - sem tért haza. A 15 úszóból 9 kinn maradt. Az 50-es évek elején fejlődésnek indult atlétika legnagyobb vesztesége az iskolát teremtő edző, Iglói Mihály és a híres futók, Tábori László, Rozsnyói Sándor távozása.

A jobb életkörülmények ígérete és a szabadság érthető módon rendkívül vonzó volt a sportolók számára. A legerősebb visszatartó erőt legtöbbjük számára a család jelentette. A sikeres tornásznők közül csupán Tass Olga és Köteles Erzsébet tért haza - mindkettejüket kisgyermek várta otthon. Azoknak, akik végül a kinn maradást választották, nagyon fontos volt családjuk támogatása. A sportolók a melbourne-i szereplés alatt folyamatosan igyekeztek kapcsolatba lépni családjukkal, hogy beleegyezésüket kérjék.

"Négy-öt hét után kaptam egy táviratot az apámtól. Azt írta: 'a körülmények nem jók, neked kell elhatároznod, hogy mit kezdesz a jövőddel.' Azzal a távirattal a kezemben határoztam el, hogy nem térek vissza Magyarországra" - emlékszik Nagy Márta. "A nővérem a táviratában csak annyit írt: 'Cilus, a helyzet szar, problémák vannak, csinálj, amit akarsz" - meséli Tábori László. Varasdi Géza édesanyja nyíltan nagyon fogalmazott: "Itt teljes az anarchia, maradj, ne gyere vissza!" - üzente fiának.

Takács Attilának is egy távirat segített a döntésben. A tornász titkos nyelven faggatta családját: úgy fogalmazta meg a kérdést, hogy az átnézett vagy cenzúrázott leveleket ne érthesse más, csak az otthoniak. "Azt kérdeztem a levélben, hogy meglátogassam-e Roselle és Paula nagynénéimet. Otthon értették a célzást, hiszen tudták, hogy a nagynénéim Los Angelesben élnek. Anyám csak annyit válaszolt: ' csókold meg helyettünk is Paulát és Rosellet'.

Sokan megpróbálták elintézni, hogy szeretteik is megszökhessenek Magyarországról. Takács Attila levelet írt menyasszonyának, Magdának, amelyben arra kérte, induljon utána. A lány bátyja talált valakit, aki embereket csempészett át a határon. "A határ előtt leszálltunk a vonatról, és átgyalogoltunk a földeken. Teljes sötétség volt, innen-onnan lövöldözést lehetett hallani" - meséli Hemző Magda. "Háromórás gyaloglás után elértük az első vöröskeresztes segélytábort. Ott aludhattunk éjszaka. Velünk volt Bolvári Antal és Hartmann Cecília is, akik visszatértek az olimpia után, de szeretteik addigra már a határon túl voltak, ezért újra nekivágtak a nyugatnak." A szabadságot nem adták ingyen: 10 ezer Ft-ba került a menekülés akkor, amikor egy hivatali alkalmazott havi fizetése 1000 és 2000 Ft között mozgott. Magda nem mehetett rögtön az Egyesült Államokba vőlegényéhez, mert addigra már megszigorították a politikai menekültek beutazását. Fél év után találkozhatott Takács Attilával.

Keleti Ágnes, Magyarország egyik legsikeresebb sportolója Ausztráliában maradt, mivel nővére már több éve ott élt. Talán nem így döntött volna, ha nem biztos benne, hogy édesanyjuk is rászánta magát az emigrációra. "Elmagyaráztam a mamámnak, hogy ha kell, adjon oda mindent az útlevélért, amije csak van" - emlékszik Keleti Ágnes. A tornásznő döntése Hegyi Gyulát, a sporthivatal vezetőjét különösen fájdalmasan érinthette, mert egy repülőjegyet adott a fiatal nőnek. "Akkor jössz vele vissza, amikor akarsz" - mondta Hegyi Gyula Keleti Ágnesnek. Akkoriban nem mindenkinek volt zöld útja visszafelé.