A forradalom és szabadságharc krónikája

1956. november 2-3.

Kéthly Anna

November 2-án

Egyidejűleg megérkezett a szovjet hadsereg magyarországi főhadiszállásául kijelölt Szolnokra Konyev marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka, aki azonnal eligazítást tartott, és kiadta a november 4-i támadás parancsát.

Maléter Pál

Ugyanakkor a forradalmi tanácsok a nemzetőr alakulatokkal és a honvédséggel együttműködve hozzákezdtek az egyre inkább fenyegető szovjet támadással szembeni védelem megszervezéséhez, kiépítéséhez. Több településen részleges mozgósítást rendeltek el, megszervezték a szovjet csapatok figyelését, a városba bevezető utak ellenőrzését, kötözőhelyeket állítottak föl. Az országra egyszerre volt jellemző a győzelmet követő megkönnyebbülés, a véráldozattal kiharcolt, szebb jövőbe vetett hit, és a szovjet fenyegetés keltette aggodalom.

November 3-án növekedett a szovjet lépések (látszólagos) ellentmondásossága. Miközben csapataik a repülőterek után körülzárták az ország nagyobb városait, lezárták a főbb útvonalakat és a nyugati határt, délben a Parlamentben megkezdődtek a tárgyalások a csapatkivonásról. A magyar vezetés a hadseregtől beérkezett jelentések alapján abban bízott, hogy az országban állomásozó (és az országba érkező) szovjet erők indokolatlanul nagyok az esetlegesen várható magyar ellenállással szemben, és mozgásuk, elhelyezésük is inkább arra utalt, hogy egy esetleges nyugati beavatkozás elhárítására sorakoztak föl. Ezért volt fontos az osztrák követ jelentése, mely szerint kormánya demilitarizált sávot hozott létre a magyar határ mentén, hogy megakadályozzon minden reguláris vagy irreguláris katonai mozgást Magyarország felé. A Parlamentben mindkét fél ismertette álláspontját. Maléter Pál a Nagy Imrétől kapott instrukcióknak megfelelően vázolta a magyar kormány álláspontját: december 31-ig vonják ki az ország területéről az október 23-a óta érkezett egységeket, és egy későbbi időpontban folytassanak további tárgyalásokat a Varsói Szerződés értelmében korábban is Magyarországon állomásozott szovjet csapatok kivonásáról. Abban állapodtak meg, hogy a megbeszéléseket még a nap folyamán folytatják, a második fordulót a tököli szovjet bázison tartják meg.

Ezen a napon az újjáalakult pártok követeléseinek megfelelően újjáalakították a kabinetet, amelybe már nem Nagy Imre hívott koalíciós politikusokat, hanem azokat valóban pártjaik delegálták. Ekkor került be a kormányba a kisgazda B. Szabó István, a parasztpárt képviseletében Bibó István és Farkas Ferenc, valamint a szociáldemokrata miniszterek: Fischer József és Kelemen Gyula. Az új honvédelmi miniszter Maléter Pál lett, akit vezérőrnaggyá léptettek elő. Erdei Ferenc kivételével a kormány többi tagja (Kádár János, Kéthly Anna, Kovács Béla, Losonczy Géza, és Tildy Zoltán) hivatalában maradt.

A belső rend megerősítése után Nagy Imre a külső veszély elhárítására összpontosította erejét. Az új kormány felállásán túl egyetlen jelentős lépés történt a hazai helyzet biztosítására, de ez is a külföldhöz kapcsolódott: a miniszterelnök a lengyel követet kérte föl, hogy próbáljon meg Wyszynski bíboroson keresztül befolyást gyakorolni Mindszentyre, nehogy estére tervezett rádióbeszédével megtörje a kialakult társadalmi békét, nehogy új feszültségeket keltsen.

A kormány célja kettős volt ezen a napon. A nemzetközi sajtótájékoztató révén megnyugtatni kívánták a világot, elsősorban a Szovjetuniót, azt erősítve, hogy Magyarországon szó sincs ellenforradalomról, a kormány egységesen kiáll az 1945 után bekövetkezett alapvető társadalmi változások, a földreform és az államosítások mellett, vagyis olyan új rend alakult ki, ami elfogadható Moszkva számára. Másfelől a lengyel és román diplomatákat kérték föl közvetítésre, igyekezzenek közbenjárni, hogy a Szovjetunió ne forduljon fegyverrel Magyarország ellen.

Hiába. Az október 31-i döntésnek megfelelően Hruscsov először megszerezte Gomulka jóváhagyását, majd Bukarestben egy rövid megbeszélésen tájékoztatta a magyar ügy szempontjából kevésbé fontos csatlós országok pártvezetőit. November 2-ról 3-ára virradó éjszaka Brioni szigetén került sor titkos találkozóra a JKSZ vezetőjével, Titóval. Hruscsov előzetes aggodalmával szemben Tito nem gördített akadályt a tervezett szovjet akció elé, sőt fölajánlotta segítségét, megígérve, hogy a megfelelő időben semlegesíteni fogja Nagy Imrét és csoportját, fölajánlva nekik, hogy meneküljenek a budapesti jugoszláv követségre, és ráveszi Nagyot a lemondásra. Végül a Titóval folytatott megbeszélésen dőlt el, hogy a megalakítandó ellenkormány vezetője nem a szovjetek által inkább támogatott Münnich Ferenc, hanem Kádár János lesz.