Tévé nevelte nemzedékek

Kósa Éva pszichológussal az Élet és tudomány munkatársa készített interjút.

Az, hogy egy gyereknek még nem fejlődött ki egészen a valóságérzékelése, jelenti-e azt, hogy nem is jó, ha tévét néz? Vajon nem lehet-e a fejlettségi szintekhez igazodva olyan tartalmakat közvetíteni a gyerekeknek, amelyek nem a romlásukra, hanem...
- ...az épülésükre vannak. Dehogyisnem. És azzal sincs semmi baj, ha a látottakat a gyerek valóságosnak tartja. Csak azt kell szem előtt tartanunk, hogy a szocializációban a televízió nagyon jelentős, modellt adó szerepkörben lép föl annak ellenére, hogy amit a tévében látunk, az nem a valóság! Annak tűnhet, de nem az, hanem tendenciózusan torzított valóság.

Bojtár Ottó fotografikája

Az előbb említett George Gerbner szerint, és én ezzel mélyen egyet is értek, nem egyes műsorokat lehet kiemelni és felelőssé tenni bármiféle olyan hatásért, amit ma a televíziónak tulajdonítunk. Gerbner azt mondja, hogy azt kell elemezni, amit a műsorok folyama, egymásutánisága sugall. Így rajzolódik ki a tévévalóság, ami számos ponton eltér a valóságtól. A hónapokig tartó elemzés során kiderült például, hogy a televízióban megjelenő emberek életkorának a görbéje nem egyezik meg az ország lakosságának görbéjével, hiszen a tévében alig van öreg, és kevesebb a gyerek. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy az a benyomás alakul ki a tévénézőben, hogy az élet java része húsz és negyven éves kor között zajlik, az értelmes, izgalmas és fantasztikus dolgok ekkor történnek. És ez már egyáltalán nem közömbös a szocializáció szempontjából! Vagy egy másik példa, ami morzsányinak tűnik, mégis óriási jelentősége van: az összes akciófilmben látunk lövöldözést, s amint egy jelentés kapcsán megszámolták, a lövések 80-85 százaléka nem talál célba. Ez óhatatlanul azt a realitásképzetet kelti, mintha a lövöldözés nem is volna olyan veszélyes. Lőnek, lőnek, majd a hős felugrik, megigazítja a hajfürtjeit, és szalad tovább. Lehet, hogy részben ez is felelős azokért a gyerekbalesetekért, amelyek lőfegyverrel történnek.

Erre én is tudok egy példát. Egy munkatársam elmondta, hogy egy otthoni veszekedés során olyan mérges lett, hogy bevert kézzel egy üvegajtót. Azt hitte, nem lesz semmi baj, hiszen a filmeken gyakran látni ilyet. Végül a baleseti sebészeten kötött ki.
- Nagyon sok gyerek szenved úgy balesetet, hogy olyan helyről ugrik le, amitől már súlyos sérüléseket szenved. Ennek is van egy sokszor ismételt, az akciófilmekben élethű mozgással bemutatott álrealitása, ahogyan az autós üldözéseknek is. A két keréken való fordulásokat és az őrült mutatványokat meg tudja csinálni a kaszkadőr, aki hihetetlen rutinnal gyakorolja ezt egész életében, de nem tudja megcsinálni az átlag húszéves a kölcsönkapott autójával. Mindennek nagyon nagy jelentősége van serdülőkorban, amikor az önazonosság, az identitás keresése zajlik. Amikor az a fő kérdés, hogy ki vagyok én. Van egy vizsgálatunk, amelyben azt kérdeztük a gyerekektől, hogy kihez szeretnének hasonlítani, amikor felnőttek lesznek, és a tizenévesek 50-60 százaléka a médiából választott modellt. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok valódinak tartják a médiában látottakat, 50-60 százalékuk modell magatartását tekinti követendőnek. Ennek a súlyát nem lehet eltúlozni.

Úgy gondolom, a televízióban van olyan torzítás is, ami egyértelműen pozitívnak tekinthető. Például a tévében az utóbbi években már alig lehet látni dohányzást.
Vannak olyan csatornák is, amelyeknek túlnyomórészt pozitív üzenetük van, pozitív modellt nyújtanak. Meg olyanok is, amelyek valóságshowkat sugároznak. Kicsi gyerekkortól kezdve a felnőtteknek igen nagy felelőssége van abban, hogy ebből a gazdag kosárból mit vesz ki valaki. Ha a gyerek megtanulja szelektíven használni a televíziót, akkor minden rendben van.

Mannhardt András