Mindenkinek ilyen húsvétot kívánunk! – Nagyhét az örmények között

Vágólapra másolva!

Ha egy nép olyan helyen él, amit muszlim vallásúak vesznek körül, és senki nem ismeri el őket függetlennek, akkor a vallás számukra nemcsak hagyomány, hanem az identitás része. A legnagyobb keresztény ünnepkor különösen. Olyan szerencsénk volt, hogy a kettő keverékét tapasztalhattuk meg. Az Origo az örmények lakta hegyi-karabahi húsvéton járt.

Vörös Szabolcs

Vágólapra másolva!

húsvét Hegyi-Karabah

A vallás itt nemcsak hagyomány, hanem az identitás része Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

301. Mindenkit megelőzve Örményország ekkor teszi államvallássá a kereszténységet. A bálványimádó politeizmusból az egyistenhit felé vezető ösvényen úttörő szerepe volt Világosító Szent Gergelynek, aki persze eleinte nem lehetett próféta a saját hazájában: a legenda szerint évtizedeken át raboskodott Khor Virap kolostorának pincebörtönében, mígnem korának vezetői Canossát jártak nála.

Az örmények szent hegye, az Ararát lábánál épült kolostor emiatt ma is az egyik legfőbb zarándokhely, különösen húsvétkor.

Örök tragédia persze, hogy a hegy ma török területen van, a török–örmény határt jelentő Araksz folyó a kolostortól alig pár száz méterre fut.

Magányos ima nagycsütörtök délutánján Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Nagycsütörtökön a napon a világ keresztény egyházai az utolsó vacsorára emlékeznek. Ennek leglátványosabb része, amikor a pap 12 hívőnek megmossa a lábát, felidézve ezzel Jézus gesztusát, aki tanítványaival tette ugyanezt.

Keresztvetés a templomba érkezéskor a hegyi-karabahi Susi városában Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Az autonóm köztársaságként funkcionáló, nemzetközi jogilag Azerbajdzsán területén működő de facto ország gyakorlatilag Örményország csatolt része, még akkor is, ha az anyaország nem ismeri el a függetlenségét. Hegyi-Karabahban (történelmi örmény nevén Arcahban) a vallás nem pusztán hagyomány, hanem a – leginkább a síita muszlim azeritól megkülönböztető – identitás része.

Eltérő fejlődése miatt az örmény apostoli egyház liturgiája néhány helyen eltér a római katolikusétól. A mise egyes szakaszaiban például – mint itt is – függönnyel választják el a gyülekezetet az oltár körül (csaknem végig háttal) miséző paptól.

Húsvétvasárnap Susiban is leginkább a gyerekek hozzák a misére a pap által megáldandó ételt.

Ezredes és beosztottjai a húsvéti misén. Háborús terület lévén Hegyi-Karabahban két év a kötelező katonai szolgálat, és nem egy életbiztosítás: csaknem minden héten meghal egy azeri vagy örmény katona az „ország” határait jelentő kontaktzónánál. Örményország és Azerbajdzsán 1988 és 1994 között háborúzott Karabahért: a hat évig tartó pusztítás örmény győzelemmel és fegyverszünettel ért véget. Béke azóta sincs.

A három órán át tartó feltámadási mise a hit mellett az állóképességet is edzi.

Anya és lánya imádkoznak Susiban. Talán a békéért.

A feltámadási mise részeként a susi Gazancsetszotsz-székesegyházban körbehordozzák a Krisztus mennybemenetelét ábrázoló díszes zászlót, amit az útjában állók megcsókolnak.

Közel a feltámadás.

A húsvétvasárnapi szertartáson lánykórus is volt, éteri hangjuk tökéletesen átütött a tömjénfüstön. Ellentétben a nálunk megszokottal, az örmény (de legalábbis a karabahi) ünnepi misén az emberek ki-be járkáltak; volt, aki csak egy gyertyát gyújtott, aztán ment tovább. Teljesen átlagos kép, hogy a pap homíliája közben a hátsó fertályon állók beszélgetnek, fotózkodnak, ölelkeznek.

Ünnepi áldás a legkisebbeknek.

„Senki pedig, ha gyertyát gyújt, nem teszi rejtekbe, sem a véka alá, hanem a gyertyatartóba, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” Lukács evangéliuma, 11:33

Kiszolgáltatják az oltáriszentséget két nappal azután, hogy nagypénteken „a test megtöretett”.

Béke, béke és béke. Ezért imádkozik, és ezt prédikálja az idei húsvétkor is Pargev Martiroszjan, Karabah érseke. Nem beszél a levegőbe, a „nemzeti háborúban” a fronton szolgált a katonák közt, papjai pedig ma is rendszeresen járják a laktanyákat. Hiszi és vallja: a győzelem, a hazájuk és a szabadságuk Isten ajándéka.