35 muzulmán zarándok vesztette életét az idei hadzson, az éves mekkai zarándoklaton - írja a BBC.
A zarándokok egymást taposták halálra, a Sátán megkövezésének rítusán, hétfőn, Mekka közelében. A tömeg a Sátánt megszemélyesítő egyik oszlop felé özönlött a Mina völgyben, nem messze Mohamed szülőhelyétől. A nagy tömeg miatt kialakult heves lökdösődésben főleg az idősebbek nem bírtak állva maradni, és elestek. Némelyikük megfulladt, másokat agyontaposott a tömeg. A tragédia reggel 8 óra tájban történt.
Nem ez az első katasztrófa, ami a muzulmán zarándoklat alatt történt. 1998-ban 118-an haltak meg, és több mint 180-an szereztek sebesülést, szintén a Sátán megkövezésének rítusán kialakult torlódásban. A folyamatos katasztrófák miatt a szaúdi kormány idén több százmillió dollárt költött biztonsági óvintézkedésekre.
Ebben az évben közel kétmillió zarándok vesz részt a hadzson, valamivel kevesebben, mint tavaly. A zarándoklaton való, életben legalább egyszeri részvétel - hadzs - az egyik "tartóoszlopa" az iszlámnak, az öt közül. A másik négy: annak a kijelentésnek az elismerése, hogy "Nincs más isten, mint Allah, és Mohamed az ő küldöttje"; a napi ötszöri ima; az alamizsnálkodás és a ramadán alatti böjt.
A muzulmánok ez idő tájt a világ minden táján állatokat - birkát, marhát, kecskét és tevét - áldoznak.
Ajánló:
(angolul)