Petritsch leváltotta a boszniai horvátok vezetőjét <br/>

Vágólapra másolva!
A nemzetközi közösség boszniai főképviselője, Wolfgang Petritsch elbocsátotta szerdán Ante Jelavicot, a boszniai kollektív államelnökség horvát tagját. A főképviselő menesztette egyúttal a boszniai horvát-muzulmán föderáció több horvát tisztségviselőjét is. Petritsch a menesztéseket a daytoni megállapodások durva megsértésével indokolta.
Vágólapra másolva!

Wolfgang Petritsch főmegbízott azt követően büntette meg Jelavicot - aki a nacionalista boszniai Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke -, hogy a politikus irányításával a boszniai Horvát Népi Gyűlés (HNS) szombaton határozatba foglalt ultimátumot intézett a nemzetközi közösséghez: 15 napon belül ideiglenes horvát önkormányzatot hoznak létre a horvátok által többségben lakott boszniai területeken, ha a nemzetközi közösség nem vonja vissza a boszniai választási szabályok módosítását, és nem garantálja a horvátok teljes egyenjogúságát Bosznia-Hercegovinában.

A mostari döntések szerint a nacionalista horvátok nem ismernék el az általuk igazgatott területeken a szarajevói kormány, valamint a nemzetközi főmegbízott döntéseinek az érvényét.

Petritsch szerdán megtiltotta azt is, hogy Jelavic bármiféle választott tisztséget viselhessen Bosznia-Hercegovinában. Hasonlóan büntette meg Marko Tokicot (akit Mostarban az ideiglenes horvát önkormányzat elnökévé választottak), Zdravko Batinicot és Ivo Andric-Luzanskit, a HDZ alelnöket. Luzanskit - aki korábban a Bosnyák-Horvát Föderáció miniszterelnöke volt - a főmegbízott megfosztotta képviselői mandátumától.

Petritsch szerdán Szarajevóban leszögezte, hogy a nemzetközi főmegbízotti iroda szerint a leváltott horvát vezetők felelősek azokért a döntésekért, amelyek sértik a daytoni megállapodásokat, és e funkcionáriusok Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendjének aláásására törekedtek. A főmegbízott úgy fogalmazott, hogy "Jelavic és munkatársai már hosszabb ideje a daytoni megállapodások ellen léptek fel, hogy megvédjék privilégiumaikat". Kifejtette, hogy nehezen hozta meg a leváltásokról szóló döntéseit, de nem tehetett mást, mivel a horvát tisztségviselők megtagadtak minden együttműködést a nemzetközi közösség képviselőivel. Emlékeztetett arra, hogy a megbüntetettek "a múlt nacionalistáinak leglázítóbb érvelését igyekeztek használni, és nem szabad elfelejteni, hogy ilyen érvelések alapján tört ki a háború Jugoszláviában".

A főmegbízotti iroda már korábban bejelentette, hogy büntetésre számíthatnak azok, akik a daytoni megállapodásokkal ellentétes hatalmi szerveket hoznak létre, miután a megállapodások csak két entitás: a boszniai Szerb Köztársaság és a Bosnyák-Horvát Föderáció működését teszik lehetővé.

Eközben szerdán Zágrábban a szociáldemokrata Ivica Racan miniszterelnök nem volt hajlandó megerősíteni azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az általa vezetett hatpárti balközép koalíció olyan javaslaton dolgozik, amelyben azt ajánlanák a nemzetközi közösségnek, hogy a daytoni döntések módosításával alakítsák át föderatív köztársasággá Bosznia-Hercegovinát, amelyben 12-14 kanton működne, és egyiknek sem lenne joga különleges kapcsolatokról megállapodást kötni Horvátországgal vagy Jugoszláviával.

A miniszterelnök megerősítette, hogy a zágrábi vezetés intenzív tárgyalásokat folytat a boszniai horvátok teljes egyenjogúságának a garantálása érdekében, és egyelőre nem született döntés a nemzetközi közösség képviselői elé terjesztendő horvát javaslatról.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!