<B>Kevés jogerős ítéletet hoztak eddig Milosevic hágai bírái<BR/></B>

Milosevic a 42. fogoly, aki a Nemzetközi Bíróság körözése miatt Hágába kényszerült, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és emberiség ellenes bűntettek miatt. A Törvényszéket az ENSZ hozta létre, működése kritikusai szerint elképesztően lassú, és a mészárlások kulcsembereit még mindig nem citálták a bírák elé. Négyen töltik hágai ítélet alapján büntetésüket, de több lágerparancsnok, katonai vezető, és néhány politikus is a helyszínen, cellájukba zárva várja a következő tárgyalást.

Nehezen indult be a Nemzetközi Törvényszék bírósági munkája, nyomasztóan nem érkeztek vádlottak a holland fővárosba, elődei lemondása miatt már a harmadik főügyész irányítja a vádemeléseket. Az eddig jogerősen elítéltek katonák, akik foglyaikat, és polgári lakosokat öltek és kínoztak meg. Politikusok, parancsnokok közül jogerős ítéletet még senki ellen sem hozott az 1993 óta működő bíróság.

A jogerősen elítéltek nem Hágában ülik le büntetésüket, hanem különböző európai börtönökben jelöltek ki helyet nekik. Közülük Anto Furundzaja és Zlatko Aleksovski boszniai horvátok Finnországba kerültek, 10 és 7 évre. A leghosszabb büntetést jogerősen Dusko Tadic kapta, aki 20 évig marad egy német börtön lakója, ő a boszniai szerb haderő tagjaként Prijedorban gyilkolt civileket. A legfurcsább rab Drazen Erdemovic, aki öt évig ült, és ezen a nyáron szabadult. Erdemovic horvát nemzetiségű, de a boszniai szerb hadsereg katonája volt, amikor Srebrenicában elkövette azokat a kínzásokat, amiért elítélték. Erdemovic helyzete azért is rendkívüli, mert eredetileg tanúként idézték Hágába. Hágai fogsága előtt a szerb titkosszolgálat is elkapta, mert brit tévéseknek nyilatkozott a háborúról. Ő volt eddig az egyetlen gyanúsított, aki részletes vallomást tett, és többször elmondta, megbánta tettét. 1996-ban került Hágába, és ő volt az első, akit jogerősen elítélt a Törvényszék. Első fokon tíz évet kapott, fellebbezése után, 1998-ban végül öt évre ítélték. Az előzetest is beszámítva most járt le büntetése, a közelmúltban szabadult. A vádlottak többsége arra hivatkozik, hogy parancsra cselekedett, ha a fizikailag elkövetett bűncselekmény a vád, vagy ha vezető személyek állnak a bírák előtt, akkor azt mondják, nem tudtak a történtekről, és nem voltak illetékes.

A Nemzetközi Törvényszéket 1993-ban alapították, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján. Feladata az 1991. I. 1. óta, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök, emberiségellenes bűntettek kivizsgálása, ítélkezés a felelősök felett. Hasonló nemzetközi, háborús bűnökkel foglalkozó törvényszék csak a második világháború után működött ezelőtt, Nürnbergben és Tokióban. A hágai bírákat az ENSZ-tagállamok delegálják, most éppen ausztrál, brit, portugál, malajziai, egyiptomi, guyanai, kolumbiai, marokkói, jamaikai, amerikai, olasz és kínai bírók vizsgálják például Milosevic ügyét. Vádat a bíróság főügyésze emeli, aki most a svájci Carla del Ponte. Az ügyésznő '99 szeptemberi kinevezése előtt is kereste a kihívásokat: Svájc főügyészeként az orosz és olasz maffia számláit kutatta hazája bankjaiban, és ezért Szicíliában 1989-ben majdnem meggyilkolták, a merényletet csak szerencséjének köszönhetően élte túl.

Del Ponténak most a jugoszláv utódállamok kormányaival éppúgy meg kell küzdenie, mint a NATO-val és más nyugati politikusokkal, hogy hozzák a gyanúsítottakat Hágába. A Bosznia-Hercegovinában lévő SFOR nem mindig hajlandó elfogni a gyanúsítottakat, még akkor sem, ha biztosan lehet tudni, hogy hol vannak. Az utódállamok vezetőivel is alkudoznia kell a hágaiaknak. Ponte idei zágrábi látogatásakor beleegyezett például, hogy Mirko Norac, a horvát hadvezetés korábban befolyásos tagja otthon állhasson bíróság elé. Amikor Noracot Horvátországban elkezdték körözni, elbújt, majd néhány nap múlva feladta magát. A bujkálás alatt megbizonyosodhatott róla, hogy a horvát kormány nem meri kiadni őt: országszerte tömegtüntetéseken tiltakoztak a veterán szervezetek vezetésével az emberek letartóztatása ellen, Splitben százezren vonultak az utcára Noracot éltetve. Valószínűleg hihetetlen népszerűsége miatt maradhatott letartóztatása után is otthon.

Ezekbe a küzdelmekbe Ponte elődjei belefáradtak. 1993-96 között a dél-afrikai Richard Goldstone volt a főügyész, aki azért mondott le, mert nem érkeztek meg a vádlottak Hágába. A letartóztatások lassúságát kifogásolta a 99-ben lemondott második ügyész, Luise Arbour, aki az amerikai kormányra is panaszkodott, mert visszatart egy csomó iratot, amelyek nélkülözhetetlenek, például a Milosevic elleni vádirat elkészítéséhez. Arbour a koszovói NATO beavatkozás után mondott le. Utolsó döntésének azonban csak most lett meg az eredménye, Arbour ugyanis még lemondása előtt megtette, amihez éveken át gyűjtötte a bizonyítékokat: vádat emelt Milosevic ellen.

A főügyészek azért panaszkodtak mindig a kevés letartóztatottra, mert a Nemzetközi Törvényszéknek nincs rendőrségre. Bosznia-Hercegovinában az SFOR, Koszovóban a KFOR tartóztathat le gyanúsítottakat hágai kérésre, illetve abban bízhatnak még a bírák, hogy az utódállamok kiadnak valakit, esetleg a vádlottak önként jelentkeznek Utóbbira hétszer volt példa, a horvátok 14 embert adtak ki, az SFOR pedig 20 gyanúsítottat tartóztatott le. Milosevic azért is különleges rab, mert ő az egyetlen, akit Jugoszlávia adott ki. Korábban arra hivatkoztak szerb oldalon, hogy a jugoszláv alkotmány tiltja, hogy bárkit is kiadjanak egy másik államnak. Erre hivatkozott most Kostunica elnök is, elítélve elődje kiadatását. Del Ponte hágai főügyész szerint azonban nem kell megváltoztatni a jugoszláv alkotmányt, hogy kiadhassák a gyanúsítottakat, mert a törvényszék nem államot képvisel, hanem az ENSZ-t. A kiadást korábban a horvát alkotmány is tiltotta, de a passzust még Tudjman elnökségének idejében kiszedték az ottani alaptörvényből.

Norac ügye is példa rá, milyen nehéz a nyugattal barátságosabb kormányoknak is együttműködniük Hágával. Milosevic kiadása megbuktatta a jugoszláv kormányt, de nála kisebb embereket sem küld szívesen Hágába egyetlen balkáni ország sem. Az együttműködés Hágával veszélyes is lehet: Milan Levart, aki tanúként vett részt egy hágai tárgyaláson, ismeretlenek megölték, mert parancsnoka ellen vallott. Vinko Martinovicot mostari népirtásért akarta felelősségre vonni a törvényszék, de a horvát tisztet megvédte sokáig hazája. Végül úgy küldték Hágába, hogy az előző főügyész, Lousie Arbour azzal fenyegetőzött, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsától kéri Horvátország elítélését, ha nem kapja meg a Martinovicot. Milosevic kiadását is zsarolás előzte meg, az USA közel kétszázmillió dolláros segély átutalását ígérte a fogoly diktátorért (összességében pedig több mint egymilliárd dollár adományt torpedózhatott volna meg).

A közelmúltban kormányváltás volt Horvátországban és Jugoszláviában is, de az új vezetők sem örülnek a hágai bírák működésének. Ivica Racan horvát elnök ugyan elvben ígéretet tett az együttműködésre, de Blaskic parancsnok közelmúltban hozott 40 éves börtönbüntetésről szóló ítélet ellen ő is tiltakozott, és Norac otthontartását is megoldotta. Az új szerb vezetés pedig megosztott, Kostunica és hívei egyáltalán nem kívánnak együttműködni Hágával, amíg a Törvényszék nem indít vizsgálatot a NATO ellen is, az 1999-es bombázások ügyében.

Erre nincs sok esély, hiszen Carla del Ponte tavaly júniusban kijelentette: a NATO nem követett el háborús bűnöket, mert tudatosan sohasem támadott polgári célpontokat. A jugoszláv külügyminisztérium felháborodott válaszában hivatkozott a belgrádi TV elleni támadásra, ahol 16-an vesztették életüket, és ez háborús bűnnek számít. A jugoszláv kormány azóta teljesen megváltozott, de ez az álláspontja a mostani politikusok többségének is.

A Hágában lévő foglyok közül a legfontosabbak között van Biljana Plavsic, aki a daytoni béke után is vezetője maradt a boszniai Szerb Köztársaságnak (RS), sokáig a nyugati hatalmak is szorosan együttműködtek vele. A boszniai háború alatt Plavsic a szintén vádlottak listáján lévő, de azóta is szabad Radovan Karadzic és Ratko Mladic, boszniai szerb vezetők közelében működött. Plavsic önként adta fel magát. A boszniai szerb háborús hatalmi elitből Hágában van Momcilo Krajisnik is, aki a boszniai szerb parlament elnöke volt, és a háború alatt Bosznia egyik leggazdagabb emberévé vált. A daytoni béke után ő is évekig a helyi politika egyik meghatározója maradt. Őt az SFOR tartóztatta le, csakúgy mint Radislav Krsticet, a boszniai szerb hadsereg tábornokát.

A lágerekben kegyetlenkedők közül a focai muzulmán nőket megerőszakoló három szerbet is az SFOR fogta el, akik első fokon 28, 20 és 12 évet kaptak. Prcac parancsnok, egy másik láger vezetője is Hágában van.

Az első igazán komoly vezető, aki Hágába került, Tihamir Blaskic, a Horvát Védelmi Tanács (HVO) tagja volt. Két nappal azután, hogy vádat emeltek ellene, Tudjman horvát elnök előléptette. Mégis, később a horvátok átadták Hágának, sokak szerint azért, hogy mindent ráfogjanak, és felettesét, Tudjmant ne lehessen megvádolni. A horvát elnök ellen ugyan sohasem emeltek vádat Hágában, de a lehetőség többször is felmerült, és a néhai elnök állítólag külön figyeltette az ezzel kapcsolatos híradásokat. Blaskic végül első fokon 40 évet kapott, ami hatalmas felháborodást keltett Horvátországban, Racan elnök is panaszkodott del Pontenak. Ez volt a legnagyobb büntetés eddig, amit Hágában kiszabtak, korábban ugyanennyit kapott Goran Jelicic, a Brcko környéki láger felügyelője.

A fontos gyanúsítottak közül szabadon van még Karadzic, a boszniai szerbek háborús vezére, és katonai parancsnoka, Mladic. Bár többször is tudni lehetett tartózkodási helyükről, az SFOR még nem kísérelte meg elkapni őket. Szintén szabadon mozog Milosevic egyik közeli munkatársa, Milan Milutinovic, aki jelenleg is fontos beosztásban dolgozik, ő Szerbia elnöke. Vannak akik meghaltak, mielőtt Hágába kerülhettek volna: Zeljko Raznatovic Arkant, a számos szerb szabadcsapat egyikének vezérét Belgrádban ismeretlenek lelőtték. Arkan valószínűleg a titkos körözési listán volt, ahogy állítólag szintén gyanúsított volt a korábbi jugoszláv hadügyminiszter, a szintén meggyilkolt Pavle Bulatovic is.

A hágai törvényszéknek két listája van, egy a nyilvános és egy titkos. A nyilvánoson körülbelül 30 olyan név szerepel, akik még szabadok. A titkos listán nem tudni hányan vannak. Sokszor panaszkodnak, hogy nagyon lassan működik a törvényszék. A már említett Blaskicnak például 15 hónapon keresztül állították össze a vádiratát, és csak több mint egy év előzetes után kezdődhetett meg tárgyalása. A hosszú eljárások miatt ezért azok sem mennek Hágába, akik ártatlannak érzik magukat, mert ennek kiderítése is túl hosszú időt vehet igénybe. Zlatko Aleksovski például három évig volt előzetesben, majd két és fél évre ítélték. A tárgyalás után hazamehetett, de így is fél évvel tovább ült, mint amennyire a büntetése szólt. Milosevic felett legkorábban két év múlva mondhatnak ítéletet. A törvényszék lassúságát kárhoztatók arra is hivatkoznak, hogy a kosovoi bűncselekményekkel kapcsolatban még senki sem került Hágába, továbbra is csak a boszniai háború veteránjai várják ítéletüket a holland városban.

A törvényszék néhány éve nem csak jugoszláv ügyekkel foglalkozik. A szervezetileg hozzá tartozó, de Tanzániában működő nemzetközi bíróság a ruandai népirtás bűnöseivel foglalkozik. Az ENSZ-ben több tagállam is kezdeményezte, hogy állítsanak fel egy általános törvényszéket, mely az összes emberiségellenes bűntett ügyében illetékes, amit a világon elkövetnek.