36 embert ejtettek túszul egy buszon Dél-Oroszországban

Vágólapra másolva!
Két fegyveres túszejtő harminchat embert tart fogva egy buszon Dél-Oroszországban. A busz 41 utasával a Sztavropol közeli repülőtérre tartott, amikor a fegyveresek megtámadták a járatot. A túszejtők négy személyt, két nőt és két gyermeket elengedtek, míg egy embert, feltehetően a sofőrt lelőtték.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása szerint az emberrablók helyi idő szerint hét órakor egyszerűen megállították a buszt az országúton. Az emberek kiszabadításán profi túszmentő alakulat dolgozik, akik már felfedezték a járműből kilökött halott sofőrt. Az akciót megnehezíti, hogy a túszejtők még semmiféle követeléssel nem álltak elő, így a kommandósok nem tudják mire számíthatnak. A mentőcsapatnak egyelőre arról sincs információja, hogy hány gyermek tartózkodik a buszon – írja a BBC

Sztavropol az észak-kaukázusi régió határán fekszik. A megtámadott busz végállomása Csecsenföld fővárosa, Groznij lett volna. A kilencvenes évek elején számos emberrablás történt ezen a környéken, amelyekért a rendőrség a csecsen lázadókat tette felelőssé. A hivatalos állásfoglalás szerint ezek az emberrablások is szerepet játszottak, hogy az oroszok 1994-ben csapatokat küldtek Csecsenföldre.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!