Huszonötezres tüntetés Gázában

Vágólapra másolva!
Mintegy 25 ezer palesztint gyűlt össze hétfőn Gáza központjában és hívott fel bosszúra a Népi Front Palesztina Felszabadításáért vezetőjének, Abu Ali Musztafának a meggyilkolása miatt. A különböző palesztin mozgalmakhoz tartozó tűntetők közül sokan fegyveresen vonultak fel.
Vágólapra másolva!

Jasszer Arafat palesztin vezető az irodája előtt fogadta a tüntetőket, és kijelentette: "Egy nagy vezetőt vesztettünk el, aki igazi mártírrá lett." Ezután a különböző mozgalmak képviselőit irodájába invitálta, hogy tisztelegjenek a meggyilkolt palesztin vezető emléke előtt. Ugyancsak tüntetések voltak Rámalláhban, Ciszjordánia északi részén, valamint Hebronban és Betlehemben.

Izraeli arabok csoportjai az észak-izraeli Názáretben juttatták kifejezésre haragjukat. A palesztin felkelés, az intifáda 11 hónappal ezelőtti kezdete óta első ízben történt meg, hogy Izrael likvidálta egy palesztin politikai szervezet országos vezetőjét. Ez a konfliktus látványos eszkalálódására utal, s egyben lehűti azok reményeit, akik a párbeszédhez való közeli visszatérésére számítanak.

Izraeli harci helikopterek három rakétát lőttek ki hétfőn a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet vezetőjének Rámalláhban lévő irodájára. A 62 éves Abu Ali Musztafa életét vesztette, négy munkatársa megsérült.

Korábban:

Izraeli rakéták palesztin vezetőt öltek meg

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!