Laboratóriumban vizsgálják át a Mikulás leveleit

Vágólapra másolva!
Lépfenés levelek rejtőzhetnek a sok tízezer küldemény között, amit az amerikai gyerekektől kap a Mikulás. A levelekre válaszoló önkéntesek sürgetésére a hatóságok úgy döntöttek, külön laboratóriumban fertőtlenítik a sokszor feladó nélküli, bizonytalan kézírású, félig-meddig leragasztott küldeményeket.
Vágólapra másolva!

Egy New Jersey-i laboratóriumban fogják fertőtleníteni azokat a kívánságokkal teli leveleket, amiket a Mikulás kap a gyerekektől. Nem zárható ki ugyanis, hogy a bioterroristák megcélozzák ezt a postai szolgáltatást is, hiszen az ünnepek közeledtével tízezrével érkeznek a levelek az Egyesült Államok minden részéből a posta speciális Mikulás-állomására az Északi-sarkra. Mielőtt a postai úton érkező kívánságlisták az önkéntesek kezébe kerülnének, akik 1920 óta egyesével válaszolnak a gyerekeknek, a laboratóriumban átvizsgálják a küldeményeket.

Az amerikai lépfene-fertőzések eddig egy kivétellel mindig postai küldemények felbontása után történtek. A hatóságok úgy vélik, a gyerekek levelei, amelyek sokszor feladó feltüntetése nélkül, bizonytalan kézírással, félig-meddig leragasztva érkeznek, a kockázatosabb küldemények csoportjába tartoznak. Nem hagyhatjuk el hagyományos ünnepi szokásainkat, - mondta David Solomon, a helyi postahivatal vezetője - ezért meg kellett találnunk a módját, hogyan nyugtathatjuk meg az embereket.

Korábban:

A Mikulás is fél a lépfenétől

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!