A Fényes Ösvényt gyanúsítják a limai merénylet elkövetésével

Vágólapra másolva!
Az amerikai titkosszolgálatok elemzői azt gyanítják, hogy a Fényes Ösvény nevű perui gerillaszervezet felelős a kilenc ember életét kioltó szerdai limai pokolgépes merényletért.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai hírszerzési illetékes csütörtökön kiszivárogtatta a médiának, hogy bár egyértelmű válasz a tettesek kilétét illetően egyelőre nincs, a jelek a Fényes Ösvényre utalnak. E "jelek" a merénylet végrehajtásának mikéntjével kapcsolatosak - mondta az illetékes, de nem bocsátkozott részletekbe.

George Bush amerikai elnök a limai amerikai nagykövetség közvetlen közelében elkövetett robbantás ellenére sem tett le szombati perui látogatásáról. "Kétbites terroristák" nem fogják eltántorítani utazási szándékától - közölte az elnök. (Az általa használt számítástechnikai fogalom a számítógépek műveleti képességére utal, és a valószerűtlenül alacsony bit-értékre vonatkozó megjegyzéssel az elnök nyilván az elkövetők alacsony intelligenciaszintjét próbálta érzékeltetni.)

A Fényes Ösvény nevű maoista lázadó szervezet az elmúlt években keveset hallatott magáról, többek megfogalmazása szerint "tetszhalott" állapotban volt.

Korábban:

Robbantás a perui amerikai nagykövetségnél

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!