Összecsaptak a hinduk és a muzulmánok Indiában

Vágólapra másolva!
Ismét összecsaptak a hinduk és a muzulmánok Gudzsarát államban. Öt személyt élve égetett el a lincselő tömeg, egy férfi pedig a rendőrök lőttek le, amikor a zavargást akarták megakadályozni. Az indiai miniszterelnök csütörtökön utazik a vallási indíttatású zavargások helyszínére.
Vágólapra másolva!

Hat halálos áldozata volt a hinduk és muzulmánok összecsapásának Gudzsarát államban. Az Ahmadábád melletti Abaszana faluban egy muzulmán család öt tagját - három férfit és két nőt - élve elégettek, miközben a csőcselék házakat gyújtott fel.

Ahmadábádtól hetven kilométerre délre, Umbhrátban pedig akkor halt meg egy férfi, amikor a rendőrök lövésekkel akartak véget vetni a hinduk és muzulmánok összetűzésének. Ahmadábádban is fegyvert használtak a rendőrök, hogy szétválasszák a benzines palackokat és köveket hajigáló hindukat és muzulmánokat. Tizenegyen megsebesültek.

Az India nyugati részén lévő államban több mint egy hónapja tombol a vallási indítékú erőszak. A zavargásokban eddig több mint nyolcszázan vesztették életüket.

Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök csütörtökön felkeresi Gudzsarátot. A kormányfő még nem járt az államban a vérontás kezdete óta.

Korábban:

Merénylet egy hindu templom ellen

Tizenkét halott a kasmíri határon

Háromszáznál is több halott az indiai zavargásokban

Nem hiányzik a könyvtárából?

India

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!