Gibraltárról egyezkedik Blair és Aznar

Vágólapra másolva!
Gibraltár jövőjéről tárgyal hétfőn Tony Blair brit, és Jose Maria Aznar spanyol kormányfő Londonban. Spanyolország legdélebbi része, a Földközi-tenger kapujának is nevezett félsziget 300 éve a briteké.
Vágólapra másolva!

Balir és Aznar megpróbálnak valamilyen tervezetet készíteni, hogyan irányítsák Gibraltárt a jövőben. A kis félsziget stratégiai szempontból kulcsfontosságú, mert birtokosa ellenőrizheti az összes hajót, mely az Atlanti-óceán felől a Földközi-tengerre érkezik.

Gibraltár 300 éve, a spanyol örökösödési háború vége óta a britek kezében van. Az utóbbi időben tárgyalások kezdődtek a spanyol és a brit kormány között a terület jövőjéről. Felmerült, hogy valamilyen módon közösen kormányozná a két ország a területet, és így újra beleszólhatnának a spanyolok Gibraltár sorsába. A terület teljes visszaadása fel sem merült eddig, mégis a Gibraltárban élők már most tiltakoznak minden egyezség ellen. Gibraltáron ugyanis sok brit lakik, akik a brit katonai bázis kiszolgálásából élnek. Attól tartanak, hogy ha a spanyolok megkapják a félszigetet, akkor elvesztik kiváltságos helyzetüket, és spanyolok érkeznének a helyükre. Vasárnap ezért tüntetést szerveztek a brit uralom fenntartása érdekében.

Komoly áttörés a hétfői tárgyaláson nem várható. A britek azt szeretnék, hogy Gibraltáron népszavazás döntsön a kettős uralom beveztéséről. Ez a spanyoloknak nem tetszik, mert a területen az angol korona alattvalói vannak többségben, akik biztosan a kizárólagos brit vezetésre szavaznának. Angliában sem lelkesednek Gibraltár megosztásáért: több újságban egész oldalas hirdetések tiltakoznak a félsziget megosztása ellen, és a brit képviselők 75%-a is népszavazás párti. Ezt viszont a spanyolok tartják elfogadhatatlannak, írja a BBC.

Korábban:

Spanyolország felújítja igényét Gibraltárra

Ellentétek a brit kormányban Gibraltár miatt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!