Célpont lehet a New York-i Szabadság-szobor is

Vágólapra másolva!
Amerika újabb terrortámadásokra számíthat - állítják az FBI vezetői. A hírszerzés információi szerint a támadások célpontja lehet a Szabadság-szobor, illetve a Brooklyn híd is. A szenátus vezetője közben bizottság felállítását szorgalmazza, amely kivizsgálná a tavaly szeptemberi támadások körülményeit.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban újabb figyelmeztetések érkeztek, hogy Amerika további terrorcselekményekre számíthat - állítják az FBI vezetői. A hivatal a lehetséges célpontok között említi a New York-i Szabadság-szobrot és a Brooklyn hidat is - írja a BBC.

Az Egyesült Államok szenátusának demokrata vezetője, Tom Daschle szerint szükség van független bizottság felállítására, amely a tavaly szeptemberi terrortámadások körülményeit tisztázná. Bizonyos figyelmeztetéseket ugyanis figyelmen kívül hagyhatott a hírszerzés - mondja a szenátor. Bush elnök szerint viszont a hírszerzést felügyelő kongresszusi bizottságok feladata az ügy kivizsgálása.

Amerikában eközben nyilvánosságra hozták azt a jelentést, amelyből kiderül, hogy a 2001-es évben minden korábbinál több áldozatot követeltek a terrorista akciók. A jelentés szerint a támadásokat nagyrészt hagyományos fegyverekkel követték el, az amerikai diplomácia vezetője szerint azonban a terroristák nem riadnának vissza különféle tömegpusztítő fegyverek használatától sem.

Collin Powell külügyminiszter szerint egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy ne vegye fel a küzdelmet a terrorizmussal.

Korábban:

FBI: toronyházakat fenyeget az al-Kaida

Szeptemberben volt terv az al-Kaida felszámolására

Gépeltérítésre számítottak az USA-ban szeptember 11-e előtt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!