Kostunica Jugoszlávia első és utolsó elnöke, akit közvetlenül a nép, s nem a parlament választott meg. Az elnök a belgrádi Politika című lapnak adott interjújában kifejtette, hogy nem teljesen elégedett azzal, amit az ország 2000. őszétől elért. Emlékeztet arra, hogy akkoriban az ország teljesen ki volt közösítve a világból és közvetlen környezetéből. Montenegró ráadásul nem ismerte el azt az államot - Jugoszláviát -, amelynek tagja volt, s majdnem ki is lépett belőle. Koszovóban rendkívül nehéz volt a helyzet, s noha azóta se történt számottevő javulás, legalább együttműködés és párbeszéd van a nemzetközi közösséggel és a tartományi ENSZ-igazgatással.
Az államfő azt remélte, hogy a szerb-montenegrói államjogi kapcsolatok átalakításával "funkcionális föderáció" jön létre, amelyben a szövetségi hatalom jogosítványai a korábbiakhoz képest kisebbek lesznek, de az állam hatékonyan fog működni. Ez az elképzelés volt a lényege az államjogi viszony átalakítását körvonalazó belgrádi megállapodásnak. Ezzel szemben egy "laza szervezet" jött létre, s fennáll a veszély, hogy a központi hatalom teljesen erőtlen lesz. Az államfő szerint talán éppen az válik az államközösség előnyére, hogy nem illúziókra alapult. Az "első" és a "második" Jugoszlávia nagy elvárásokra, "nemzeti és ideológiai szemfényvesztésre" épült, de Szerbia-Montenegró merőben másképp jön létre, s már az ország neve is csak puszta tényközlésre korlátozódik.
Kostunica a Zoran Djindjiccsel való rivalizálást arra vezeti vissza, hogy a szerb kormányfő és pártja, illetve szövetségesei eloldalogtak a 2000-es választásokon tett ígéretektől, az elmúlt két év alatt Szerbiában nem jött létre az erős intézményrendszerrel, világos hatalommegosztással rendelkező jogállam. Az államfő szerint pártja, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) nem tudott felelőséget vállalni azért a politikáért, amelyet nem tekint sajátjának, ezért ellenzékbe kényszerült, de - mutat rá az államfő - a DSS jelenleg is Szerbia legerősebb pártja.