Zimbabwei horror: Minden elkövető áldozat

"Minden elkövető áldozat is" - mondta az [origo]-nak adott interjújában Mészáros Antónia, a BBC munkatársa, aki dokumentumfilmet készített a zimbabwei ifjúsági kiképzőtáborokról. Az afrikai országban 10 és 30 év közti fiatalok ezreit kényszerítik kiképzőtáborokba, ahol megerőszakolják, megverik, kínozzák és kegyetlenségek elkövetésére kényszerítik a táborlakókat.

Mészáros Antónia, a BBC munkatársa 2003 novemberétől 2004 február közepéig kutatta a zimbabwei ifjúsági táborok borzalmait. A táborokról szóló dokumentumfilmet szombaton vetítette a BBC.

Robert Mugabe zimbabwei elnök 2001-ben nyitotta meg az első tábort, hogy hatalmát egy teljes generáció megtörésével biztosítsa. Azóta egyre nagyobb költségvetéssel egyre több tábor működik az országban. Elvben minden 10 és 30 év közti zimbabweinek át kell esnie az ottani kiképzésen. A táborokban szörnyű körülmények között folyik az embertelen kiképzés, a lányokat sok esetben csoportosan megerőszakolják, rendszeresek a kínzások. Ölni és kínozni tanulnak a táborlakók, akiknek rendszeresen éles bevetéseken is részt kell venniük, előfordul, hogy családtagjaikat kell nyomorékká verniük. Az agymosás és a kínzás tönkreteszi a táborlakókat, és a kiképzés után sokszor nincs már hova fordulniuk, hiszen csak az őket tönkretevő hatalom adhat nekik munkát és ennivalót. A táborokról szóló beszámolót itt olvashatja el.

Mészáros Antóniát tavaly ősszel küldte el a BBC Dél-Afrikába, hogy készítsen riportfilmet a zimbabwei táborokról. Az alábbiakban a vele készült interjút közöljük.

[origo]: Hogyan lehet nekiállni egy titkos rendszer feltérképezésének?

Mészáros Antónia: Az ötlet Hilary Andersontól, a BBC dél-afrikai tudósítójától származott. Az ő vezetésével és több más BBC-s munkatárssal készítettük a filmet. Dél-Afrikában már évek óta lehet tudni a táborokról, mert sokan menekültek oda a szolgálatot elszenvedettek közül. November elejétől január közepéig dolgoztam a témán. Ezt az időt jórészt Dél-Afrikában töltöttem. Zimbabwében nem dolgozhat külföldi tudósító, oda csak illegálisan mehettünk be forgatni. Egy dél-afrikai riporterrel és egy csomó testőrrel mentünk be az országba. Ha elkapnak, akkor minimum két év börtönt kaptunk volna, és ez lett volna a legjobb eset. Lebuktunk, ezért egy hét után el kellett menekülnünk az országból. Éjszaka kaptuk a műholdas telefont, hogy feljelentettek minket. Elmenekültünk a szállodánkból, és két napig a zambiai határ közelében húztuk meg magunkat. Csak ezután sikerült átmenekülni a határon. Azért így is sikerült beszélnünk a zöld bombereseknek is nevezett, a táborban kiképzett milicistákkal és egy táborparancsnokkal is. Forgattunk egy elhagyott táborban is. De a legtöbb emberrel Dél-Afrikában sikerült beszélni.

[origo]: Hogyan sikerült megtalálni a volt táborlakókat és szóra bírni őket?

Mészáros Antónia: Bementem dél-afrikai nyomornegyedekbe, és órákig beszélgettem az emberekkel. Összesen 27 olyan emberrel sikerült beszélnem, akik megjárták valamelyik tábort. Több okból is nagyon nehéz volt beszélgetésre bírni ezeket az embereket. Egyrészt pszichikailag teljesen tönkretette őket a tábor, és nehezen beszéltek akár az elszenvedett, akár az elkövetett rémtettekről, márpedig legtöbbjük mindkét szempontból érintett volt. Attól is félnek, hogy a zimbabwei titkosrendőrség külföldön is lecsaphat rájuk. Arccal nem is vállalták az interjúkat. Sikerült valakinek felvennie, ahogy az arcát egyedül vállaló áldozat a borzalmakról mesélt egy templomban, még Zimbabwében. Amikor sírva kiment a templomból, követni kezdték, látszik a felvételen, ahogy utánamennek. Kiderült, hogy a zimbabwei titkosrendőrség hazafelé menet megpróbálta elrabolni.

Segélyekért sorban állók Zimbabwében

A legtöbben, akik beszéltek, borzalmas körülmények között élnek Dél-Afrikában is. Illegálisan vannak az országban, mert Dél-Afrika nem fogadja be őket, ha lebuknak, visszatoloncolják őket Zimbabwébe, ahol borzalmas kínzásokra számíthatnak. Sokakkal úgy sikerült beszélni, hogy meghívtam őket ebédelni. A legtöbben aznap mást nem is ettek. Általában gyorséttermekbe mentünk, ez bizonyult a legjobb megoldásnak.

Nehéz volt válogatni, hogy csak az ellenőrzötten szavahihető emberek kerüljenek be a műsorba. Őrjítő volt, hogy senki nem mondott teljesen igazat, valamiben mindenki hazudott. Volt aki eltúlozta, volt aki enyhítette a borzalmakat. Egy fiú például arról beszélt, hogy ő maga hatvan ember eltemetésében vett részt. Aztán kiderült, hogy ezt csak kitalálta, hogy még inkább bebizonyítsa, hogy milyen szörnyűségek történtek. Érzelmileg nekem is nehéz volt a gyakran AIDS-es, kétségbeesett emberekből kiszedni a történteket. A műsorba bekerült beszámolókat mind ellenőriztük, hogy ne legyen egyetlen perelhető mondat sem a filmben. Ami elhangzik, azt általában más is megerősítette, aki ugyanabban a táborban volt, emlékezett, hogy látta őt. Részletesen elmondattuk, hogy mi hogy nézett ki, volt akitől azt kértük, hogy rajzolja le. Összevetettünk mindent, és így derült ki, hogy mi az, ami bizonyosan hiteles. Sok-sok más történet is hitelesnek tűnt, de azokat nem tudtuk bizonyítani, így nem kerültek be a filmbe. Fontos, hogy sikerült beszélni áldozatokkal, elkövetőkkel, száműzetésben élő volt zimbabwei minisztériumi tisztviselővel és egy táborparancsnokkal is. Ő először attól tartott, hogy a titkosszolgálat állít neki csapdát, amikor Zimbabwében beszéltünk vele.

[origo]: A táborok most is működnek?

Mészáros Antónia: Igen, sőt egyre nagyobb költségvetéssel. Mugabe elnök mindent vagy semmit játszik, mert már nincs vesztenivalója. Egy generációt feláldoz most. Az a célja, hogy ha kiszáll a hatalomból, akkor se lehessen megbüntetni. Már a nyolcvanas években sok ezer embert kiirtott és már ezért is nemzetközi bíróság elé lehetne állítani. Most azt akarja, hogy ha le is kell egyszer mondania, akkor se vegyék el a bankszámláit és ne kerüljön bíróság elé. Most már a fiatalok nem kaphatnak köztisztviselői állást a tábor elvégzését igazoló papír nélkül. Márpedig Zimbabwében az álláshelyek 70 százaléka köztisztviselőinek minősül. Ezért sokan tényleg önként vonulnak a táborokba, másokat viszont elrabolnak.

[origo]: Amikor nem kínozzák a táborlakókat, nincsenek rendkívüli események, akkor mi történik a táborokban?

Mugabe elnök

Mészáros Antónia: Sokszor már hajnali háromkor megkezdődik a kiképzés. 20 kilométer futás, 200 fekvőtámasz, 10 kilós homokzsák felvitele egy dombra. Aki nem bírja, azt megverik. Beszéltünk egy lánnyal, akit három hónapos csecsemőjével együtt raboltak el a kiképzésre, még szoptatott. Neki is ugyanezt végig kellett csinálnia, hátán a csecsemővel kellett fekvőtámaszoznia, és amikor lemaradt a futásban, akkor hátulról ostorral ütötték, nem törődve azzal, hogy a gyereket is megütik. Éjszakánként őt is megerőszakolták. A kínzás és a kiképzés összefügg. Más alkalmakkor Mugabe könyvét tanulják a fehérek elleni harcról, a politikai propaganda is fontos része a kiképzésnek. A parancsnokoktól is függ, hogy mit tanulnak, például minden táborban más ölési és kínzási technikákat kell megtanulni. Éheztetik is a bent lévőket, sokszor azért is, mert a parancsnokok ellopják a fejadagokat és eladják a fekete piacon. De bizonyos esetekben drogot és alkoholt is kapnak a lakók. A kínzásokat először elméletben, babákon, játékmackókon tanulják. Amikor egy politikai foglyon végzik ezeket, akkor általában a parancsnokok, vezetők végzik a kínzást, de a táborlakók is kapnak feladatot, például nekik kell vízbe meríteniük az áldozat fejét, amíg majdnem meg nem fullad. A lányok helyzete annyival rosszabb, mint a fiúké, hogy a fiúk megerőszakolják őket, és ugyanabban a kiképzésben kell részt venniük és ugyanúgy megverik őket, ha nem teljesítenek. Például aki a 200 fekvőtámaszt nem tudja megcsinálni, az annyi ütést kap, ahányat kihagyott. Aki csak 50 fekvőtámaszt csinál, arra 150-et csapnak ostorral. A büntetések sokfélék és kegyetlenek. Volt, akit órákra beástak a földbe, hogy csak a feje látszott ki, és nem tudott megmozdulni. Az egyik büntetési forma, hogy undorító szennyvízbe mártják az embereket, a fejüket is belenyomják, és utána napokig nem mosakodhatnak.

[origo]: Mi lesz azokkal, akik végigcsinálták a tábort, és nem menekülnek el a dél-afrikai nyomortanyákra?

Mészáros Antónia: Van, aki visszatér az otthonába, de sokan lesznek rendőrök vagy katonák. A nép annyira gyűlöli őket, hogy most már sokszor nem is a saját zöld bomberes egyenruhájukba vannak, hanem rendőrnek öltöztetik fel őket. Kezdetben hat hónap, most már csak három hónap a kiképzés. Legalább ötvenezren már átestek a kiképzésen. Mindannyian pszichésen sérülten kerülnek ki a táborokból. Az elkövetők is áldozatokká válnak, nekik sem lesz normális életük soha többé. Nincs semmilyen utókezelés, a Dél-Afrikába menekültek bujkálnak a rendőrség elől, sokszor ott is éheznek.

Sokszor nem is fogják fel, hogy milyen szörnyűséget tettek. Hagyományos kis falusi közösségekből jönnek, ahol a helyi párttitkár szent és sérthetetlen, és ha valamire azt mondja, hogy jó, akkor elhiszik, hogy tényleg jó. Megcsinálják mindenképpen a kínzásokat is, mert elhiszik, hogy helyesen cselekszenek, hiszen a tekintély ezt mondta nekik. Egy kísérlettel Amerikában bebizonyították, hogy orvosi egyetértéssel akár a halálos dózist is beadnák egyetemisták társaiknak, ha a tudomány nevében erre bátorítanák őket. A tekintély feltétlen követése pláne működik az iskolázatlan, világtól elzárt világban. Sokuknak földet, fizetést, állást, szakmát ígértek, amikor a táborba bevonultak. A legtöbben azon háborodtak fel a legjobban, hogy ezeket nem kapták meg. Őszinte bűnbánattal alig találkoztam. Igazából a rossz körülmények, a kevés élelem, a büntetések és a beígért juttatások elmaradása miatt gyűlölték csak meg sokan a táborokat. Sokszor végződött úgy egy beszámoló, hogy ezt és ezt kellett tenni, "ráadásul minden haszon nélkül".

Magyari Péter