Del Ponte közölte, hogy Ivica Racan horvát kormányfő kifogást emelt a vádiratok ellen, de ő ezt nem fogadja el. A főügyész több mint négy órán át tárgyalt Racannal. Ezt követő sajtóértekezletén elmondta, hogy a törvényszék egy hónappal ezelőtt zárt borítékban elküldött Zágrábnak két titkos vádiratot, elfogatási parancs kíséretében. A horvát kormányfő írásban kifogást emelt a vádiratok ellen, de ő ezt elutasította. Leszögezte, hogy a törvényszék és a zágrábi kormány között az együttműködés eddig minden szempontból jó volt, de a jó együttműködés próbája bármely délszláv ország esetén az, hogy átadja-e Hágának a háborús bűnnel gyanúsítottakat.