Hága ideiglenesen sem engedi szabadon Krajisnikot  

Vágólapra másolva!
A hágai Nemzetközi Törvényszék kedden elutasította a háborús és emberiség elleni bűncselekményekkel vádolt Momcilo Krajisnik ideiglenes szabadlábra helyezés iránti kérelmét. Krajisnik apja temetésére kért eltávozást.
Vágólapra másolva!

Krajisnik, a boszniai szerbek parlamentjének volt elnöke tavaly áprilisi letartóztatása óta van a törvényszék őrizetében. Ideiglenes szabadlábra helyezési kérelmét azzal indokolta, hogy szeretne részt venni a közelmúltban elhunyt apjának emlékére rendezendő szertartáson. Eredetileg a temetésre is szeretett volna hazautazni, de azt a kérelmét is elutasították, s a mostanit fellebbezés formájában nyújtotta be.

A törvényszék Krajisnik ügyével foglalkozó tanácsa azzal indokolta döntését, hogy nincsenek megfelelő biztosítékok a vádlott visszatérésére. A boszniai Szerb Köztársaság hatóságai felajánlották ugyan, hogy napi 24 órán át figyelemmel kísértetik Krajisnik mozgását, és arra is kötelezettséget vállaltak, hogy gondoskodnak a visszaszállításáról, de az illetékes hágai ügyész szerint erre valójában nincsen semmi garancia, a szerb hatóságok ígéretei puszta szavak.

Krajisnik esetében figyelembe vették az ellene felhozott vádak súlyosságát, ügyének bonyolultságát, valamint azt is, hogy nem tanúsít kellő tiszteletet a törvényszék iránt, amelyet rendszeresen részrehajlással vádol. Kérelmének elutasítása mellett szólt az is, hogy nem önként adta fel magát, ellentétben a törvényszék által vád alá helyezett több más egykori vezető beosztású politikussal.

Ez utóbbi kategóriába tartozik Biljana Plavsic asszony, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke, aki idén januárban önként állt a törvényszék elé. Vele együtt Krajisnik is a boszniai szerbek egykori legfőbb politikai vezetője, a még mindig szabadlábon lévő Radovan Karadzic legközelebbi munkatársai közé tartozott. Ügyüket is valószínűleg összevontan kezelik, s a tárgyalás várhatóan a jövő év elején kezdődik.

Korábban:

Kevés jogerős ítéletet hoztak eddig Milosevic hágai bírái

Krajisnik, a boszniai szerb háborús bűnös ártatlannak vallotta magát

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!