Djindjic: hamarosan új kiadatások Hágának

Vágólapra másolva!
Zoran Djindjic szerb kormányfő szerint nem kizárt, hogy az elkövetkező egy-két hónapon belül kiadnak a hágai Nemzetközi Törvényszéknek még néhány személyt, akiknek a neve rajta van a bírósági vádlistán. Ezzel egy időben a hágai tisztségviselők közölték: a törvényszék négy volt magas beosztású személy kiadatását várja Belgrádtól, akiket február 14-én Slobodan Milosevictyel együtt akarják a vádlottak padjára ültetni.
Vágólapra másolva!

A szerb kormányfő, aki a belgrádi Blic News című belgrádi hetilapnak nyilatkozott, nem kívánta elárulni, hogy pontosan kikről van szó. Annyit közölt: szóba jöhetnek olyan személyek, akik nem a jelenlegi Jugoszlávia területén születtek és az elmúlt néhány évben kaptak jugoszláviai állampolgárságot. A kormányfő arra figyelmeztetett, hogy Jugoszlávia nem kíván menedéket nyújtani háborús bűnösöknek.

Christian Chartier, a hágai törvényszék sajtófelelőse szerdán közölte a Beta hírügynökséggel, hogy a szerb hatóságoknak ki kell adniuk Hágának "négy személyt, akik ellen Slobodan Milosevictyel együtt emeltek vádat a koszovói albánok terhére elkövetett háborús bűncselekmények miatt".

Chartier szerint a szerb hatóságoknak gyorsan és feltételek nélkül meg kell szervezniük ezeknek a személyeknek a kiadatását. Közös érdek - mondta -, hogy ez még február 12-ig megtörténjék, mert ekkor kezdődik Milosevic pere.

Florence Hartmann, a hágai főügyészség szóvivője ehhez annyit tett hozzá: nagyon örült, hogy a szóban forgó személyeket Milosevictyel adták volna ki Hágának, mert - mondta - különösen fontos, hogy együtt ítélkezzenek felettük. Hogy kikről van szó, azt nem árulta el sem Chartier, sem Hartmann asszony. Azt tudni lehet, hogy a hágai bűnlistán számos jelenlegi vagy volt magas beosztású személy van. Így például Milan Milutinovic jelenlegi szerb elnök, Nikola Sainovic volt jugoszláv miniszterelnök-helyettes, Valjko Stojiljkovic volt szerb belügyminiszter, illetve Dragoljub Ojdanic volt szerb védelmi miniszter. A bíróság összesen 33 "szökevényt" tart számon. Nincs mindegyikük Jugoszlávia területén, de az országban tartózkodik például a "vukovári trojka": Veselin Sljivancanin, Mile Mrksic és Miroslav Radic.

Hágában Belgrád minden cáfolata ellenére azt állítják, hogy Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok is Jugoszláviában, pontosabban az ország fővárosában van, s élvezi a jugoszláv hadsereg védelmét.

Korábban:

Kostunica kölcsönös együttműködést kíván Hágával

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!