Szerb áldozatokkal védi magát Milosevic

Vágólapra másolva!
Éles kirohanásokkal kezdte védőbeszédét Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök a hágai Nemzetközi Törvényszéken. Milosevic bemutatott egy filmet is, amely koszovói szerb áldozatok tömegét mutatta.
Vágólapra másolva!

Slobodan Milosevic tárgyalása két napja tart a hágai Nemzetközi Törvényszéken. Slobodan Milosevic volt elnököt népírtással, emberiesség elleni bűnök és háborús bűnök elkövetésével vádolják. A per évekig is eltarthat.

A harmadik napja tartó tárgyaláson Milosevic ma szólalhatott fel először. A volt elnöknek nincs hivatalos ügyvédje, így védőbeszédét maga tartja.

Milosevic éles kirohanásokat intézett az 1999-es jugoszláviai NATO-csapások ellen és bemutatott egy videofelvételt, amely koszovói szerb áldozatok tömegét mutatta. A képsorok beszámoltak a NATO-csapások szerbiai pusztításáról is. Az AP hírügynökség szerint Milosevic arról próbálja meggyőzni a törvényszéket, hogy a NATO-csapások megsértették a nemzetközi jogot és "tengernyi hazugságon" alapultak: Koszovóban ugyanis - a volt jugoszláv elnök szerint - nem alakult ki humanitárius katasztrófa, amellyel a nyugati országok a katonai beavatkozást indokolták.

Korábban:

Csak Milosevic felett ítélkeznek Hágában

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!