A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Nagyszabású hadművelet Bagdad déli kapuinál

Vágólapra másolva!
Nagyszabású hadműveletet hajtott végre több mint 3 ezer amerikai és iraki katona a Bagdadba déli irányból bevezető utak mentén, hogy elvágja a felkelők utánpótlási útvonalait - jelentette be kedden este az iraki amerikai katonai parancsnokság.
Vágólapra másolva!

A közlés szerint amerikai csapatok és iraki kormányerők elfoglalták a felkelők egy feltételezett kiképzőtáborát, őrizetbe vettek 160 feltételezett lázadót, és ellenőrzésük alá vontak az Eufráteszen egy hidat, amely a fővárosba és Fallúdzsa szunnita fellegvárba beszivárgó gerillák kedvelt közlekedési folyosója. A közlemény nem tett említést esetleges áldozatokról vagy sebesültekről.

A hadművelet célja az volt, hogy "segítsen az iraki hatóságoknak megszilárdítani a biztonságot az iraki fővárostól délre fekvő Bábil tartomány 900 ezer lakosa számára". Az Eufráteszen átkelve a felkelőket nyugat felé üldözve az amerikai és iraki csapatok számos fegyverraktárat fedeztek fel, és több mint 15 tonnányi robbanóanyagot semmisítettek meg - közölte az amerikai hadsereg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!