Ratzinger tapodtat sem enged a divatnak

Joseph Ratzingert a katolikus egyházon belül a konzervatív irányzat egyik vezetőjének tartják. A XVI. Benedek néven trónra lépő új pápa utoljára hétfőn ítélte el azokat, akik megújulást és lazaságot várnak az egyháztól. Korábban nevezték páncélkardinálisnak, az Úr rottweilerének és inkvizítornak is. Hívei viszont a hit őrzője nevet adták neki. Már 1981 óta a Vatikánban él, és II. János Pál egyik bizalmi emberének számított. 

Joseph Ratzinger a katolikus egyház konzervatív irányzatának egyik vezetője. 1981 óta vezette a Hittani Kongregációt a Vatikánban, és ezért ő számított az egyház egyik fő ideológusának. Fontos szerepe volt abban, hogy az egyház ne engedjen a reformköveteléseknek, elsősorban szexuáletikai kérdésekben. A bíborosi testület dékánjaként ő számított a pápaválasztó testület vezetőjének.

Ő celebrálta II. János Pál gyászmiséjét, és azt a szertartást is, amit a pápaválasztási konklávé kezdetén tartottak. Utóbbi alkalommal meglepően határozottan kiállt konzervatív nézetei mellett. A pápaválasztás előtt sokan azt várták, hogy nem lesz ennyire egyértelmű, de Ratzinger ragaszkodott ahhoz, hogy saját értékrendjét az egyház programjaként ismertesse. Gyors megválasztása arra utal, hogy a bíborosok túlnyomó többsége egyetért vele.

"Az igaz hitet, de még az egyház hitvallását is gyakran bélyegzik fundamentalimzusnak manapság. Úgy állítják be, mintha a relativizmus, a doktrínák figyelmen kívül hagyása volna napjaink egyetlen lehetséges világnézete. A relativizmus diktatúrája semmit sem ismer el, és csak az emberek egoizmusához és vágyaihoz méri a világot." Hozzátette, hogy az egyház hajóját a marxizmustól a liberalizmusig számos szélsőséges irányzat hullámai dobálják. Visszautasította a kollektivista és a radikálisan individualista, az ateista és a miszticista befolyást, az agnosztikus és a szinkretizmust hirdető irányzatokat is. "Az érett hit nem követi a divat és az újdonságok hullámait" - fogalmazott.

A legtöbb vitája Ratzinger irányzatának azokkal volt, akik a papi nőtlenség, az abortusz, a fogamzásgátlás, a homoszexuálisok megítélése és a kapitalizmus ügyében akarták elmozdítani az egyház álláspontját. Legfőbb ellenfelei a liberális nyitást követelő német és a baloldali elkötelezettséget számon kérő dél-amerikai egyházakban vannak.

Joseph Ratzinger 1927-ben született a bajorországi Marktlban. Már gyerekként papnak készült. Tizenévesen belépett a Hitlerjugendbe, a náci Németország ifjúsági szervezetébe. Egy ideig az egyik BMW-gyár légvédelmi ütegénél szolgált, majd Magyarországra vezényelték, ahol megszökött a szervezetből. Múltjának erről a részéről így ír A föld sója című kötetében: "Nagyon fiatal voltam, amikor beléptem a szervezetbe. Amint lehetett, ott is hagytam, de nehéz volt, mert a tanulmányaimhoz szükséges ösztöndíjam mértéke attól függött, hogy tagja vagyok-e a szervezetnek." II. János Pál gyászmiséjén is jelezte, hogy elítéli a nácizmust, hiszen a pápát méltató beszédét éppen azzal kezdte, hogy II. János Pál hősiesen vállalta az illegalitást a német megszállás idején.

Ratzinger tizenévesen

Teológiát és filozófiát tanult a háború után, majd 1951-ben pappá szentelték. Teológiaprofesszor lett, több német egyetemen is oktatott, szakterületévé a dogmatika vált. 1977-ben müncheni érsekké nevezték ki, és 1981-ban II. János Pál hívására költözött Rómába.

Az egyházban többen is aggódnak azért, mert elsősorban tanár és tudós, vagyis kevés kapcsolata volt közvetlenül a hívekkel, nincs például plébánosi gyakorlata. Mások azonban úgy vélik, hogy felkészültsége és nagy tudása kárpótol a kevesebb lelkipásztorkodásért. Ratzinger közel huszonöt évig volt az egyik legközelebbi embere II. János Pálnak. Egymás között németül beszéltek, és egyetértettek abban, hogy a liberális megújulást zabolázni kell. Ratzinger a Hittani Kongregáció vezetőjeként nem értett egyet azokkal - például a mostani választáskor szintén esélyesnek tartott olasz Martini bíborossal -, akik a második vatikáni zsinathoz hasonló léptékű reformokat követeltek. Azt vallotta, hogy reformok helyett a burjánzó szabadosságot kell féken tartani az egyházon belül. Az ő feladata volt a marxista elhajlással vádolt dél-amerikai papi mozgalom megregulázása, de számos melegeket, abortuszt, óvszert elfogadó pap kiközösítésében is fontos szerepet játszott.

Határozottságáért gúnyolták inkvizítornak, páncélkardinálisnak és az Úr rottweilerének is. Ugyanakkor hívei szerint kitartása miatt ő a "hit őrzője", aki nem engedi, hogy az egyház elveszítse tekintélyét és felmorzsolódjon az önző világban.

Az elmúlt években néhány határozott kijelentésével került az európai újságok címlapjára. Ragaszkodott például ahhoz, hogy az EU alkotmányába belekerüljön a kontinens keresztény gyökereinek említése. Felemelte a szavát Törökország EU-csatlakozása ellen, mert szerinte egy muzulmán országot hiba lenne az európai kultúrkörhöz sorolni. 2000-ben több protestáns egyház haragját váltotta ki, amikor a nem római katolikus keresztényeket fogyatékosoknak nevezte.

Első, pápaként elmondott beszédében e szavakkal fordult a római Szent Péter téren összegyűlt tömeghez: "Drága fivéreim és nővéreim! A nagy II. János Pál pápa után a bíborosok engem, az Úr szőlőskertjének egyszerű és alázatos munkását választottak meg. Vigasztal az a tény, az Úr tudja, hogyan kell dolgozni és cselekedni még hiányos eszközökkel is, és mindenekfölött imáitokra bízom magamat. A feltámadott Úr örömével és a folyamatos segítségébe vetett bizalommal haladunk tovább. Az Úr segíteni fog bennünket, és Mária, az ő legszentebb anyja mellettünk lesz. Köszönöm."