Vágólapra másolva!
Legalább 56 ember vesztette életét az Egyesült Államokban évtizedek óta példátlan erejű Katrina hurrikán pusztítása nyomán. Egész lakókörzetek kerültek víz alá, Mississipi és Luisiana államokban, nincs áram, sok út járhatatlan. A hatóságok szerint legalább egy hétig nem szabadna hazatérniük a kitelepített embereknek. Közben hatalmas rés szakadt egy New Orleans-t védő gáton, emiatt a város 80 százaléka víz alá került, egyes helyeken már hat méter magasan áll a víz.
Vágólapra másolva!

Legalább ötvenhat halálos áldozata van az Egyesült Államok déli részén tomboló Katrina hurrikánnak. Meg nem erősített hírek szerint azonban csak Mississippi államban a nyolcvanat is elérheti a halálos áldozatainak száma. Az áldozatok közül harmincan egy partközeli apartmanházban vesztették életüket, a szerencsejáték-turizmusról ismert Biloxi közelében Mississipiben. Három embert kidőlő fák sújtottak halálra ugyancsak Mississippiben, ketten pedig Alabama államban, közlekedési balesetben vesztették életüket. A hatóságok attól tartanak, hogy további halottak lehetnek elöntött házakban, amelyeket a mentőcsapatok még nem tudtak elérni.

A hurrikán nyomán egész lakókörzetek kerültek víz alá Mississippi és Louisiana államban. Gulfport és Biloxit helyenként három méter magasan öntötte el a víz, a heves szelek hajókat sodortak neki a parti épületeknek.

Vízben áll New Orleans

New Orleans polgármestere szerint a város 80 százaléka víz alatt van, egyes részeken 6 méter magasan áll a víz. A településről több száz, elöntött házaik tetején várakozó embert kellett kimenteni. A belvárost ugyancsak víz öntötte el, miután a Pontchartrain tó gátja kétháztömbnyi szélességben átszakadt. Egy kórházból légi úton kellett kimenteni 90 beteget, egy másikat pedig körbezárt a víz, közel ezer, nagyrészt súlyos beteget fenyegetve. Egyes részeken óránként 40 centiméterrel emelkedik a vízszint - jelentette a CNN.

Az ítéletidő miatt több mint 750 ezer otthon maradt villany nélkül, a hatóságok szerint hetekbe is beletelhet, mire mindenütt helyreállítják az áramszolgáltatást. A szövetségi kormány generátorokat, ivóvizet, jeget, elsősegély csomagokat juttat el a hurrikán által leginkább sújtott területekre. A Pentagon szakértőkkel segíti a mentési munkálatokat. A szövetségi katasztrófavédelem veterán munkatársai szerint még soha nem tapasztaltak ilyen mértékű pusztítást - írja a CNN.

A Mexikói-öböl felett még ötös erősségű hurrikánként kavargó Katrina helyi idő szerint hétfő estére már trópusi viharrá szelídülve haladt észak felé Mississippi állam felett, 100 kilométer per órás sebességű szelekkel. A vihar azonban itt is giondokat okoz, Georgiában például három tornádó is keletkezett miatta hétfő éjjel.

A Mexikói-öböl olajkútjaiban a hírek szerint csak minimális kár esett, bár a károk felmérése még nem fejeződött be. Két úszó olajtorony elszabadult.

Egy hétig nem ajánlatos hazatérni

A louisianai illetékesek arra szólították fel a hurrikán elől elmenekült embereket, hogy maradjanak ott, ahol vannak, mert még túl veszélyes lenne a hazatérés. Kathleen Blanco kormányzó Baton Rouge-i sajtóértekezletén türelmet kért, és közölte hogy az utak vízben állnak, sok helyen nincs áram, sőt telefonkapcsolat sem, az utcákat törmelék és kitört ablakok cserepei borítják.

Szakértők szerint az a legbiztonságosabb, ha legalább egy hétig nem térnek vissza az emberek otthonaikba, mivel az utak járhatatlanok, sok helyen leszakadtak az elektromos vezetékek, nincs ivóvíz, a boltok és benzinkutak zárva vannak, elszaporodtak a szúnyogok, és az ítéletidő sok ezer mérges kígyót bolygatott fel. Az amerikai Vöröskereszt története legnagyobb segélyakciójára készül.

New Orleansban a rendőrség fokozta a járőrözést, miután egy 50-80 fős tömeg megrohant egy szupermarketet és megrakott bevásárló kosarakkal távozott, mielőtt a hatóságok a helyszínre érkeztek volna. Fosztogatásokról érkeztek hírek Gulfportból is.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!