A párizsi repülőtér, a metró és a kémelhárítás igazgatósága ellen tervezett merényletet az a kilenc feltételezett iszlamista terrorista, akit a francia főváros környékén és Normandiában végrehajtott kiterjedt razzia során vett őrizetbe a francia rendőrség hétfőn.
A keddi francia napilapok szerint a letartóztatottak az Algériában tevékenykedő terrorszervezet, az Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) tagjai. A francia titkosszolgálat már 2003 februárja óta figyelte a terroristasejtet, miután annak feltételezett vezetőjét, az 1995-ös párizsi merényletsorozat kiterveléséért 1998-ban elítélt Safé Bouradát büntetésének letöltése után kiengedtek a börtönből.
A 35 éves terrorista analfabéta szülőktől Franciaországban született, és eredeti foglalkozása nevelőtanár. Filozófia és történelem szakon végzett a dijoni egyetemen, a francia Szocialista Párt (PS) aktivistája volt, mielőtt a kilencvenes évek elején az iszlám felé fordult volna. A nyolc halálos áldozattal és 250 sérüléssel járó párizsi merényletért letöltött hét és fél év szabadságvesztése után új csoportot szervezett olyan személyekből, akiket a rendőrség már ismert, mert köztörvényes büntetetteket követtek el, vagy szélsőséges iszlám szervezetekhez tartoztak. A csoport tagjai rendszeresen utaztak Szíriába, Algériába és Egyiptomba. Bourada 2004-ben fél évet töltött Kairóban, és néhány nappal hétfői őrizetbe vétele előtt tért haza Törökországból.
A GSPC - amellyel Bourada szoros kapcsolatot ápolt - korábban a legnagyobb iszlamista terrorcsoportnak számított az észak-afrikai országban, később azonban meggyengült, ezért - titkosszolgálati közlés szerint - szolgálatait felajánlotta az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak, és azóta külföldön is merényleteket tervez.
A francia rendőrség négy napig tarthatja őrizetben a kilenc feltételezett terroristát, akik közül a rendőrségi források szerint többen is értenek robbanószerkezetekhez.
Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter egy hétfőn este sugárzott tévéműsorban a franciaországi terrorveszélyt nagyon jelentősnek nevezte. A francia rendőrségnek az utóbbi években már többször sikerült lelepleznie szélsőséges iszlám ideológiájú terrorsejteket és megakadályozni - például 1998-ban a Franciaországban rendezett labdarúgó-világbajnokság idejére, 2000-ben pedig a strasbourgi katedrális és karácsonyi vásár ellen tervezett - támadásokat.