Szerdán tették közzé a nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold közös jelentését a világ katasztrófáiról. A segélyezési és mentési munkálatokban résztvevők által írt esszékből összeállított dokumentumból kiderül, a 2004. december 26-i dél-ázsiai cunamit követően a segélyezési munkálatokat jelentősen hátráltatta a segélyszervezetek közötti rivalizálás, a nem megfelelő segélyek szállítása, és a hatalmas összegre rúgó adományok kezelésének problémája.
Kiderül az is, hogy a katasztrófát követően egyes helyeken több mint 300 szervezet kapcsolódott be a mentési és segélyezési munkába, ugyanakkor a cunami után egy hónappal már csak alig negyedük maradt aktív a térségben. A hatalmas mennyiségű pénzadomány elköltéséért csak úgy tülekedtek a segélyszervezetek például Szumátrán, szinte mindenki helikoptert, hajót bérelt, és könnyedén tudták intézni a saját és a rászorulók ellátását, ugyanakkor a biztos anyagi hátérnek köszönhetően január végére az alapvető szükségleteket már nagyjából ki tudták elégíteni a legfélreesőbb helyeken is.
Sri Lankán - és több más helyen is - azonban problémát okozott, hogy csak kevés segítő szervezetnek jutott eszébe, hogy megfelelő higiéniai eszközökkel, vagy a hagyományoknak megfelelő ruházattal lássa el a nőket. A szigeten 3-400 segélyszervezet is tevékenykedett, munkájukat nehéz - gyakorlatilag lehetetlen - volt koordinálni. A jelentés szerint ugyanakkor a segélyezés problémái miatt senki sem vesztette életét, jóllehet voltak olyanok, akik elégedetlenek voltak.
A jelentés szerint a cunamit kiváltó földrengést ugyan észlelték a tudósok, de nem volt megfelelő eszközük arra, hogy figyelmeztessék az embereket. "A korai előrejelzés a legkézenfekvőbb, amikor a pontos és időben érkező információk is életet menthetnek" - írja a dokumentum. A jelentés szembe állítja a cunami pusztítását a 2004-ben a karibi térségben pusztító négy nagy hurrikánnal, amikor a hatásos figyelmeztető rendszernek köszönhetően csak kevesen vesztették életüket. A bevezetőben emellett Kubát is példaként említi a főtitkár, ahol az iskolai oktatás része a katasztrófa-felismerés és a kitelepítési gyakorlat. A jelentés szerint a megfelelő infomrációk időbeni átadása és az emberek felkészítése a katasztrófákra számos életet megmenthet.
A jelentés kitér a nyugat afrikai Száhel-övezet helyzetére is, ahol dacára annak, hogy jó előre jelezték, hogy rossz lesz a termés, az adományozó országok nem léptek időben. Az ottani figyelmeztetéseket ugyanis elnyomták a dél-ázsiai cunami, majd a darfúri események hírei. A becslések szerint, ha időben érkezik a segítség, 1 millió dollárból megoldhatták volna a főleg a sáskajárások okozta gondot, de a késés miatt végül százszor annyi pénzre volt szükség.
A dokumentum egyik szerzője szerint a segélyszervezetek sokkal hatékonyabban használhatnák az internetet, például a bloggereknek biztosított információkkal. Példaként említette a szeptemberben az USA-ban pusztított Rita hurrikán előtt számos blogoldalon jelentek meg vészhelyzettel kapcsolatos információk.
A jelentésben ugyanakkor igyekeznek számos a elterjedt mítosszal is leszámolni, főként a dél-ázsiai cunamival kapcsolatban. Példaként említik, hogy a vízár által érintett acehieket gyakran ábrázolták nincstelen szerencsétleneknek, akik mindenüket elvesztették, és külső segítség nélkül elvesznének. Holott a helyzet az volt, hogy a 30 éve a tartományban folyó fegyveres harchoz edzett helyiek számos túlélési stratégiát dolgoztak ki, és a médiában gyakran ábrázolt sátorvárosok helyett a többség ismerős, rokon családoknál talált menedéket. Ugyanúgy cáfolja a jelentés a sok ezer árván maradt gyerekről szóló híradásokat, mivel februárra összesen 60 gyermeket találtak "felnőtt társ nélkül", és valójában inkább a szülők maradtak gyermek nélkül, mivel sokkal több kiskorút sodort el az ár. A jelentés szerint mítosz az is, hogy a holttestek fertőzőek.