Beszélni próbál a pápa

Vágólapra másolva!
Már a beszédkészség visszatérését elősegítő gyakorlatokat végeztetik II. János Pállal a római Gemelli klinika szakértői. A pápa komplikációk nélkül gyógyul, maga étkezik, általános állapota jó - a hivatalos vatikáni bejenetés szerint. A pápa csütörtök óta van kórházban, amikor gégemetszést hajtottak vége rajta légzési nehézségek miatt.  
Vágólapra másolva!

Komplikációmentes a műtét utáni gyógyulási időszak a pápánál, a gégemetszés nyomán már megkezdte a rehabilitációs gyakorlatokat - közölte hétfőn a Vatikánban Joaquín Navarro-Valls szóvivő. A hivatalos vatikáni bejelentés szerint Karol Wojtyla általános állapota és biológiai paraméterei jók. Az orvosszakértők segítségével végzett gyakorlatok a beszédkészség visszatérését segítik elő a pápánál, aki rendszeresen maga étkezik, és több órát tölt naponta karosszékében. A szóvivő szerint legközelebb csak csütörtökön, március 3-án adnak ki újabb orvosi jelentést a stabil állapotú egyházfő gyógyulásáról.

A vatikáni sajtóközpontban hétfőn délben tették közzé a sajtónyilatkozatot, de az újságíróknak ezútal nem volt lehetőségük arra, hogy a szóvivőnek kérdéseket tegyenek fel a 85. életévét májusban betöltő, előrehaladott Parkinson-kórban is szenvedő pápa kórházi kezelésének és állapotának részleteiről.

A pápa gégeműtéte utáni negyedik éjszakája nyugodtan telt, az olasz sajtó szerint ugyanakkor a 10. emeleti kórtermeinek ablakaiban hétfőn napkeltéig égett a villany. Az olasz tömegtájékoztatási eszközök szerint II. János Pál állapota fokozatosan javul, de gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe.

Karol Wojtyla több mint 26 éves pápasága alatt vasárnap először nem volt részese a hagyományos vasárnapi úrangyala imádságnak. A vasárnapi Szent Péter téri angeluson Leonardo Sandri argentin érsek, helyettes vatikáni államtitkár tolmácsolta a pápa köszönetét a hívek aggodalmáért és imádságáért. Az egyházfőt aznap több bíboros, illetve spanyol és horvát püspökök is meglátogatták a kórházban.

Vasárnap ugyanakkor - meglepetésszerűen - a pápa megjelent kórházi szobájának zárt ablakában, ahonnan áldást intett híveinek, majd torkára mutatva jelezte: műtétje miatt nem tud beszélni. Az egyházfő eddig mindig nagy sújt fektetett arra, hogy vasárnaponként megjelenjen a hívők előtt, legalább egy áldás erejéig. Hasonló módon cselekedett 1981-ben, miután egy merénylő megpróbálta agyonlőni, majd 1992-ben is, amikor daganatot távolítottak el az emésztőrendszeréből.

II. János Pál csütörtökön került ismét kórházba, akkor gégemetszést is végrehajtottak rajta. Állapota a hivatalos közlések szerint stabil, önállóan étkezik, és nincs szüksége lélegeztetőgépre sem. A pápa előzőleg február elsején került influenzás tünetekkel, magas lázzal, heveny légúti és gégegörcsökkel a római klinikára, akkor kilenc napig kezelték. Betegségének kiújulása, az influenzás és fulladásos tünetek visszatérése tette szükségessé a gégemetszést és az újabb kórházi kezelést. A pápa beleegyezését adta a csaknem félórás műtétbe, s annak keretében egy kis csövet ültettek be a légcsőbe, ami egyelőre nem teszi lehetővé számára a beszédet. A pápa egészségi állapotáról hétfő délben ad ki újabb hivatalos közleményt a Vatikán.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!