Luxus és babona fenyegeti a ritka fajokat

Kaviár, cápauszonyleves, bálnahús. Tigrispénisz, korall ékszer, krokodilbőr cipő. Mind-mind olyan csemege, gyógyhatásúnak vélt szer vagy luxustárgy, amelyért komoly pénzeket hajlandók fizetni az emberek a világ bármely részén. A luxusfogyasztás miatt azonban fajok százai kerülnek végveszélybe, legutóbb például a kaviárkereskedelmet kellett betiltani, mivel az egyik kaviárt adó tokhalféle egyedszáma drasztikusan lecsökkent. Olvassa el összeállításunkat a luxusfogyasztás miatt kihalás felé sodródó állatfajokról!

Ideiglenesen lehetetlenné tette a feketekaviár kereskedelmét az ENSZ veszélyeztetett állatokról szóló nemzetközi kereskedelmi egyezménye (CITES - Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora). A testület ugyanis nem fogadta el a tokhalfélékre vonatkozó halászati kvótákat, amelyeket a világszerte közkedvelt csemege termelésében érintett országok határoztak meg. Ezeknek a kvótáknak a jóváhagyása nélkül nem szabad kereskedni a tokhalak ikráival. A CITES szerint a meghatározott kvóták nem tükrözik a veszélyeztetett halfajták utóbbi időben tapasztalt jelentős állománycsökkenését. A testület addig nem dönt a kvóták jóváhagyásáról, amíg nem kap friss adatokat az érintett folyók és tengerek - a Duna, a Fekete- és a Kaszpi-tenger - tokhalállományáról. Addig tehát kényszerpihenőn van az éves szinten százmillió dolláros forgalmat is elérő legális kaviárkereskedelem. Az ennek - óvatos becslések szerint is - ötszörösét kitevő illegális kaviárüzlet ugyanakkor zavartalanul folyik.

Nem csak a kaviár olyan csemege azonban, amelynek mértéktelen fogyasztása miatt veszélyeztetté vált egy-egy állatfaj. Legyen szó kulináris élvezetekről, gyógyításról vagy lakberendezésről, ruházkodásról, veszélyeztetett állatok milliói esnek áldozatul annak, hogy drága ételek, vélt vagy valós gyógyhatású szerek készüljenek belőlük. Az [origo] most összegyűjtött néhány olyan csemegét és csecsebecsét - a teljesség igénye nélkül -, amelyek fogyasztása és a rá irányuló birtoklási vágy miatt állatfajok sodródnak a kipusztulás felé.

Nem lehet mindig kaviár

A világszerte közkedvelt kaviár a különböző tokhalfajták ikráinak közös elnevezése. A legdrágábbak és ezért a legkeresettebbek az említett vizekből származó kaviárok - főleg a beluga-kaviár, az akár borsószemnyi nagyságot is elérő ikra - jóllehet a piaci igények miatt számos "olcsóbb" változat is van, kaviárként árulják például a lazacikrát, a Mississippi folyóban őshonos lapátorrú tok ikráját, de szójából is készítenek kaviárt - a vegetáriánusok számára.

A kaviár nagy népszerűsége és a belőle szerezhető busás haszon miatt - a beluga-kaviár három centiliterjéért például 142 dollárt (közel harmincezer forintot) is elkérnek az USA-ban - a veszélyeztetett fajok közé sodródtak a legnépszerűbb kaviárfajtákat adó tokhalak. A lassú egyedfejlődésű, későn ivaréretté váló (egyes fajtáknál két ívás között 4-5 év is eltelhet, és vannak olyan fajták, amelyek 20 éves koruk előtt nem párzanak) halakból úgy nyerik ki a drága csemegét, hogy a husánggal agyoncsapott nőstényekből egyszerűen kivágják az ikrákat.

A kaviárfajtákat adó halfajok közül veszélyeztetettnek számít az aranykaviárt - cárok, sahok és uralkodók kedvelt csemegéjét - adó kecsege vagy az Észak-Amerikában a Nagy-tavak vidékén őshonos tavi tok. A szibériai viza/beluga-tok a Földközi-tengeren szigorúan védett, a Kaszpi-tengeren azonban nem, jóllehet az ottani állomány olyan mértékben megcsappant, hogy az USA tavaly ősszel meg is tiltotta az onnan származó beluga-kaviár importját.

Nem a mostani az első alkalom azonban, hogy tiltólistára kerül a kaviárkereskedelem, 2001-ben például már felfüggesztette a CITES, a roppant mennyiségű illegális forgalom miatt. Az akkori becslés szerint a világ kaviárkereskedelmének 90 százaléka törvénytelenül folyt.

Cápák uszony nélkül

Uszonyok cápák nélkül

Míg a kaviárt főleg az európai országokban fogyasztják szívesen (a legnagyobb importőrök Svájc, Német- és Franciaország), a cápauszony leginkább a Távol-Keleten népszerű. Az ínyencséget elsősorban Kínában fogyasztják, főleg kiemelkedő alkalmakkor, esküvőkön és más ünnepségeken. A leves a cápák hát- és mellúszójából készül, amelynek kilójáért 700 dollárt is el lehet kérni az ázsiai piacokon. A fogyasztóknak ugyanakkor szinte édesmindegy, milyen cápa uszonyát kapják a levesbe, ezért aztán a busás haszonban reménykedő halászok a nagy fehér cápától a selymes cápán át az óriási cetcápáig bármelyiküket kifogják, ha tehetik.

Ám ha kifogják, más már nem is nagyon érdekli őket, mint az uszony. Az uszonyuktól megfosztott állatokat gyakran visszadobják, amelyek így elpusztulnak. Az angolul finningnek nevezett gyakorlatot ugyan már 60 országban betiltották, de ez nem szegi kedvét a nagy pénzt remélő halászoknak. A hatalmas haszonnal kecsegtető üzletet persze megszimatolta a szervezett bűnözés is, így hiába a nemzetközi tiltó intézkedések, vagy az USA hiába nem engedélyezi a test nélküli cápauszonyok behozatalát, a cápák csonkítása és mértéktelen lehalászása tovább folyik.

Pedig különböző tudományos és környezetvédő szervezetek folyamatosan kongatják a vészharagot a cápák túlhalászása miatt. Becslések szerint az utóbbi 15 évben egyes fajok - például a nagy fehér vagy a pörölycápa - állománya több mint 70 százalékkal esett a cápauszonyleves-fogyasztás növekedése miatt. Bizonyos térségekből pedig teljesen eltűntek egyes fajok, például a selymes cápa a Karib-tengerből.

A hatalmas fogyasztás főleg a kínai középrétegek életszínvonalának javulásával magyarázható: egyre többen engedhetik meg maguknak a státusszimbólumnak számító ínyencséget, amelynek gyógyító és szexuális teljesítményt fokozó erőt tulajdonítanak. Az ENSZ Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint 2003-ban az ötven évvel azelőttihez képest háromszor annyi - 856 ezer tonna - cápát és más hasonló fajt fogtak ki. Csak Ecuadorból ugyanebben az évben például közel 130 tonna cápauszonyt exportáltak Kínába - ez körülbelül 300 ezer cápa életébe került.