A békés megoldáson is elvérezhet Irán

Néhány amerikai stratégiai dokumentum szerint Washington feltehetően végső eszköznek tartogatja az esetleges iráni katonai beavatkozást, és valójában megelégedne azzal is, ha nyomásgyakorlással el tudná érni a teheráni politika változását. Úgy tűnik, hogy még az iszlamistákkal sincs komoly baja Washingtonnak, a lényeg, hogy ne borítsák fel a térség békéjét és ne veszélyeztessék az amerikai érdekeket. A nyomásgyakorlás bejáratott eszköze lehet az Irán elleni szigorú ENSZ-embargó bevezetése, ami ugyan elvben a civilek megóvását szolgálja, valójában azonban a fegyverek nélküli hadviselés egyik kegyetlen, sok szenvedést okozó módja.

"Ha a Biztonsági Tanács egy olyan dologgal sem tud megküzdeni, mint az iráni atomfegyverek ügye, akkor nehéz elképzelni olyan helyzetet, melynek megoldásába... be lehetne vonni" - mondta január közepén az ENSZ rendőrének szerepét ellátó Biztonsági Tanácsról John Boltom amerikai ENSZ nagykövet. Végül az amerikai akarat érvényesült, és Irán ügyét február elején a tanács elé utalta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ). Bár Teherán előre jelezte, ha a BT elé kerül ügye, akkor teljes urándúsító programját felújítja, Bolton szerint mégis így van minden a legnagyobb rendben, hiszen a "Biztonsági Tanács bevonása megerősíti a NAÜ-t abban, hogy az iráni nukleáris program ügyével elbánjon".

Ezt némileg kétségessé teszi, hogy Irán - bár az atomfegyverkezést korlátozó atomsorompó-egyezmény intézkedéseit soha nem szegte meg - kifejezetten megtiltotta, hogy a NAÜ emberei meglepetésszerű ellenőrzéseket tartsanak, és elrendelte, hogy távolítsák el a megfigyelő kameráikat is. Ha Teheránt nem rettentették el a nyugati hatalmak eddigi fenyegetései - Bush amerikai elnök mellett Tony Blair brit miniszterelnök, Jacques Chirac francia elnök és az izraeli vezetés is többször katonai csapással fenyegette meg Iránt nyíltan vagy burkoltan -, akkor nehezen elképzelhető, hogy egy szigorú BT-határozat jobb belátásra bírja.

Ráadásul Irán kitartását bátorítja az is, hogy a nagyhatalmak meglehetősen megosztottak ügyében, hiszen mindegyik egyéni játékot játszik. Kína és Oroszország csak azzal a kitétellel járult hozzá az iráni atomdosszié BT elé terjesztéséhez, ha kizárják a lehetőségét az Irán elleni szankciók gyors meghirdetésének. Irán egyik legfontosabb kereskedelmi partnere és legjelentősébb olajpiaca Kína, Kong Quan kínai külügyi szóvivő szerint pedig a nehézségek ellenére is "diplomáciai úton, tárgyalásokkal kell rendezni az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi vitát".

Oroszország még talán abban bízik, hogy végül az a javaslata győz, miszerint az iráni atomfegyverkezésnek úgy is elejét lehetne venni, ha Oroszországban dúsított uránt használnának az iráni fejlesztésekhez. Ezzel a konfliktus is megoldódna, Oroszország pedig az eladott urán miatt gazdaságilag, a tőle függő iráni atomprogram miatt pedig stratégiailag is jól járna.

Iráni atomkonfliktus - térképen

Nem céltalan erőfitogtatás azonban az amerikai keménykedés sem. A legdivatosabb nézetet az iráni ügyek legfelkapottabb szakértője, az 1991-98 között iraki fegyverzetellenőrként dolgozó amerikai Scott Ritter fogalmazta meg, amikor kijelentette: "Júniusban háború". Ennek szépséghibája csak annyi, hogy ezt pont egy éve jósolta, és végül a dologból semmi nem lett. A háború elkerülhetetlenségében azonban egyre többen hisznek, a nemzetközi és a magyar sajtóban is a közelgő katonai konfliktusról szóló cikkek jelennek meg. A New York Times már a támadás hatalmi hátterét is ismerni véli: a napilap szerint a George W. Bush amerikai elnök egyik legkonzervatívabb emberének tartott Donald Rumsfeld védelmi miniszter elnöki álmokat dédelget. Mivel Bush többször nem lehet elnök, ezért három év múlva mindenképpen új embert kell jelölniük a republikánusoknak, Rumsfeld megválasztasánák pedig kedvezne az esetleges hadiállapot.

Az elméletet azonban gyengíti, hogy az iraki háború is népszerűségvesztést hozott csak Bushnak és brit partnerének, Tony Blairnek, ráadásul Irán esetleges amerikai megszállása azt jelentené, hogy Kína és Oroszország végképp kiszorul a Perzsa-öböl olajban gazdag térségéből. Ezt azonban a szűkös olajkészletekkel rendelkező Peking semmiképp nem engedheti meg magának, de feltehetően Moszkva sem nézné tétlenül. A sorok pedig összezárnak: a kínai külügy épp csütörtökön fejezte ki támogatását a jövő héten kezdődő orosz-iráni atomtárgyalásokkal kapcsolatban. Bár a katonai összetűzés sem kizárt, az ENSZ Biztonsági Tanácsának eddigi munkája és az amerikai stratégiai elképzelések is felvetnek egy egész más lehetőséget.