Hitükben erősödtek a guantánamói rabok

Nem törődtek a háborúval, csak kíváncsiak voltak Afganisztánra azok a pakisztáni származású brit fiatalok, akik a közép-ázsiai országban estek amerikai fogságba 2001 őszén. A fiúkat két és fél évig tartották fogva vádemelés nélkül a guantánamói fogolytáborban az amerikaiak, azt gondolván róluk, hogy al-kaidások. A három fiatal [origo]-nak adott interjújából kiderül, hogyan bírták ki az embertelen körülményeket, kik azok a "kutyák", akiket személyesen felelősnek tartanak sorsukért és hogyan álltak bosszút rajtuk.

- Elsősorban minek tartjátok magatokat? Britnek, muszlimnak vagy pakisztáninak?
- Muszlim.
- Muszlim.
- Muszlim, ööö, brit muszlim.
- Második generációs. Harmadik!
- Sssss!...

Ruhel Ahmed, Shafiq Rasul, illetve Asif Iqbal pakisztáni származású brit fiatalemberek több mint két évet töltöttek amerikai fogságban előbb Afganisztánban, majd a guantánamói fogolytáborban - ártatlanul. Kiszabadulásuk után kiadtak egy jelentést meghurcoltatásaikról, majd film készült történetükből. A filmet ezen a héten mutatják be Magyarországon. Ennek apropóján adtak interjút az [origo]-nak.

"Egymásnak ellentmondó híreket hallottunk Nagy-Britanniában a tálibokról, és egyrészt kíváncsiak is voltunk, másrészt pedig bementünk egy mecsetbe, ahol az imám épp arról beszélt, hogy segítségre van szükségük az afganisztáni muszlimoknak, és épp ekkor indult egy segélykonvoj is oda..." - indokolta Ruhel azt, hogy miért mentek Afganisztánba, annak ellenére, hogy ott háborús helyzet volt kialakulóban. A fiatalok amúgy négyen indultak el, és eredetileg csak Pakisztánba mentek volna, ahol édesapja talált Asifnak egy menyasszonyt, és a fiú meghívta gyerekkori barátait is az esküvőre.

- És milyennek találtákok a helyet?
- A tálibok nagyon rendesek voltak.
- Rendesek?
- Nagyon rendesek. Semmi gond nem volt velük...

Ruhel szerint a helyi viszonyokhoz képest jelentős összeg volt náluk, és gondolták, ezzel talán tudnak segíteni, egyúttal megnézik a tálibokat és az országot is. "18-19 évesek voltunk, nem gondoltunk a háborúra, és nem igazán érdekelt minket a média vagy a politika... Aztán ott ragadtunk."

"A tálibok nagyon rendesek voltak. Semmi gond nem volt velük. Az emberek azt mondják róluk, hogy rosszfiúk. A józan ész azt diktálja, hogy ha elmész egy országba, akkor tartsd tiszteletben az ottani törvényeket" - mondja Ruhel, aki szerint jól bántak velük, behívták őket házaikba, ételt adtak nekik, és vendégként kezelték őket. A harcosok is "normális embereknek tűntek", velük már akkor találkoztak, amikor Kunduzba keveredtek.

Eredetileg visszaindultak volna Pakisztánba, ám a minibusz pont az ellenkező irányba, északnak ment velük, maguk sem tudják, miért. Állítólag azért nem tűnt fel nekik, hogy rossz irányba mennek, mert betegek voltak és elgyötörtek az utazástól. "Az afgán táj nagyon egyhangú" - mondta Shafiq. Kunduzba körülbelül akkorra értek oda, mire elérte a várost a front. A települést folyamatosan támadta az amerikaiakkal szövetséges Északi Szövetség, és a négy fiú nem tudott elmenni onnan. "Nem beszéltük a nyelvet" - mondta Ruhel. - "Biztosak voltunk benne, hogy rossz dolgok várnak ránk."

- Éreztek-e bosszúvágyat?
- A mi bosszúnk ez.
- Az összes bosszú, hogy megcsináltuk ezt a filmet. Most mondhatom neki, hogy 'bazdmeg, itt ez a film, ez megmutatja, hogy én ezt csináltam, te meg azt', és nem kerülök börtönbe (a bosszú miatt), és ez jobb módja annak is, hogy levezessük a stresszt és a bosszút...

"A tálibok nagyon rendesek voltak"

A fiúk közül hárman az északiak fogságába estek tálib harcosokkal együtt. Negyedik társuk a város ostromakor eltűnt, azóta sem tudnak róla semmit. Előbb Dosztum tábornok hadseregének börtöneiben raboskodtak, majd az al-Kaida-tagok után kutató amerikaiak fogságába kerültek, akiknek brit állampolgárságuk miatt lettek gyanúsak.

Az Északi Szövetség embertelen börtöneiből amerikai rabtáborba vitték őket, valamivel jobb, ám továbbra is megalázó körülmények közé. Itt kezdődtek a módszeres kihallgatások. "Mielőtt elvittek volna a kihallgatásra, megbilincseltek. Ott ledobtak a földre - mondta Shafiq -, az amerikai katona megmarkolta a torkomat, és erősen megszorította. Azt mondta: 'megöllek'... Kivertem volna belőle a szart" - teszi hozzá.

- És mire emlékeztek, mit éreztetek, amikor a repülőn ültetek, zsákkal a fejeteken?
- Nem nagyon emlékszem már.
- Nagy fájdalmat éreztem. Kibírhatatlan volt. El sem tudom mondani...
- A betegség vagy a verések miatt?
- Az egy helyben ülés miatt. Le voltunk láncolva. De nem ám lazán, hanem jól megfeszítették a láncokat...

Pár hetes afganisztáni amerikai fogság után repülővel vitték őket Guantánamóra. Lebilincselve, fejükön fekete zsákkal, fülükön zajvédővel, szemükön fekete szemüveggel, szájuk előtt maszkkal szállították őket. Ruhel nem nagyon emlékszik, mit érzett akkor. Shafiq a fájdalmat eleveníti fel. "Kibírhatatlan volt a fájdalom. El sem tudom mondani. Láncok voltak a bokáink, a derekunk, a csuklóink körül, rajtunk a szemüveg, szánk előtt a maszk. Nem hallottunk, láttunk semmit" - mondja - "Volt már olyan, hogy erősen beverted a fejed a falba?" - próbálja érzékeltetni a fájdalmat. "Vagy amikor a könyököd verted be, tudod?" - kérdezi közbevágva Asif.

Guantánamón "ketrecbe zártak minket". A rabokat tetővel ellátott, de minden oldalról nyitott drótketrecekbe csukták, tilos volt beszélni, mozogni. Aki ezt megszegte, durva büntetést kapott. A kihallgatások folytatódtak. A módszerekben nem válogattak. Kényelmetlen testhelyzetben a padlóhoz láncolták, stroboszkóppal és hangos metálzenével kínozták őket. Órákig kellett ezt tűrniük. A cél az volt, hogy beismerésre bírják őket: harcosok voltak és az al-Kaida tagjai. Tálib nagygyűlésekről készült, rossz minőségű videofelvételeket mutogattak nekik, hogy felismerték rajtuk őket. Annak ellenére is, hogy bizonyítható volt, a felvételek idején Nagy-Britanniában tartózkodtak.

- Kit tartotok, tartotok-e valakit személyesen is felelősnek azért, ami történt veletek?
- George Busht.
- Tony Blairt.
- A kutyákat.
- Az őrkutyákat??
- Nem, nem... Busht és Blairt, kettőjüket... Talán egyszer mindketten rájönnek, hogy hibát követtek el.

"Feldughatja magának a bocsánatkérést"

"Nem tudom" - válaszolta Shafiq arra a kérdésre, hogyan tudták megőrizni ép elméjüket mindeközben. Arra a kérdésre, hogy hogyan változtatták meg az események, egy szóval válaszolt: "Vallásosan". "Ez volt a fő dolog, ami átsegített Guantánamón. Minden fogoly muszlim volt. Tanulni kezdtünk, hogy lefoglaljuk az agyunkat a börtönben. Arabul tanultunk az egyiktől, és angolul tanítottuk a másikat." A fiúk előtte nem különösebben voltak vallásosak. A film egyik jelenetében Asif egyik rabtársával a hip-hop kultúrát ismerteti, majd egy másikban saját helyzetükről rappel az egyik őrnek. "Visszavonult" - válaszoltak helyette tréfálkozva társai arra a kérdésre, hogy szokott-e még rappelni. "Nyugdíjas" - mondták nevetve.

A három fiút 2004-ben engedték szabadon Guantánamóról, közel két és fél éves raboskodás után. Soha nem emeltek ellenük vádat, és fogva tartásukat sem alapozták meg bizonyítékok. A fogolytáborban összesen közel 800 embert tartottak fogva, sokukat már elengedték, ám jelenleg is közel ötszáz foglyot őriznek itt - mindenféle bírósági ítélet, vagy vádemelés nélkül. Összesen kilenc itt fogva tartott ember ellen emeltek vádat az amerikai hatóságok.

Asiftól, Shafiqtól és Ruheltől soha senki nem kért bocsánatot bebörtönzésükért, elbocsátásukkor még azt sem jelentették ki, hogy nem bűnösök. Jelenleg vallási jogaik megsértése alapján perelik az amerikai vezetést. A fiatalok a film magyarországi hivatalos bemutatóján is megjelentek. Itt mondták, hogy senki nem kért tőlük bocsánatot. "Mi megtesszük" - kiabált be a nézőtérről valaki angolul. "Soha nem kapjuk vissza ezt a két és fél évet. Az USA feldughatja magának a bocsánatkérést" - mondta Shafiq.

Ballai Vince