A pénzen vett szomáliai szövetségek szervezése már jóval az 1996-os tálib hatalomátvétel után kezdődött, így a CIA tisztában lehetett vele, hogy a hasonló akciók nem feltétlenül kifizetődők, de mindenképpen lehetőséget adnak a szélsőségesek megerősödésére. A különbség mindössze annyi, hogy Afganisztánban az afgán pakisztáni határon termelt mák és az ahhoz kapcsolódó heriontermelés és a kábítószer értékesítése jelentette az anyagi forrást.
Ezt a bevételt Szomáliában sem vetik meg a lázadók: az ENSZ Biztonsági Tanácsának tavaly őszi jelentése szerint az iszlám vallási bíráskodás bevezetését tervező ICU-t támogató egyik legerősebb szomáliai hadúr kiterjedt marihuána mezőket alakított ki a fennhatósága alatt álló területen, az évi hat hasisszüret pedig alkalmanként dollár százezreket hoz neki és a szövetségében működő ICU-nak is. Igaz, Afganisztánnal ellentétben ebben senki nem tulajdonít szerepet a CIA-nak.
A Szomália jövőjét illető baljóslatú hangokat erősíti az is, hogy az ideiglenes kormány több minisztere kifejezetten a béke követeit látja az iszlamistákban. A szélsőségesnek tartott ICU ráadásul sok szomáliai számára is szimpatikusabb, mint a hadurak, a 15 éve dúló polgárháborúban ugyanis mindenkit ért épp elég sérelem ahhoz, hogy ne kívánja egyik kiskirály hatalmát se.
George W. Bush amerikai elnök múlt heti kijelentése szerint a Szomáliában követett diplomácia célja az volt, hogy ne váljon az ország a terroristák paradicsomává. Az amerikai lapok gyanúja és a kiszivárgott hírszerzői infomációk szerint azonban pont azt segítette elő a CIA ténykedése, hogy olyan hatalom szilárdítsa meg a másfél évtizede káoszba merült országot, amitől az Egyesült Államok a lehető legkevesebb együttműködést várhatja. Ahogy Philip Giraldi egykori terrorellenes CIA-tiszt megfogalmazta: "Megint magunk alá piszkítunk".
Sáling Gergő