A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A szenátus nemet mondott az iraki kivonulásra

Vágólapra másolva!
Hatalmas többséggel elutasította helyi idő szerint csütörtökön az amerikai szenátus az Irakból történő csapatkivonásra vonatkozó indítványt.
Vágólapra másolva!

Hivatalos közlés szerint kilencvenhárom szenátor szavazott az amerikai katonák további iraki állomásoztatása mellett, s csupán hatan ellene.

Külön érdekesség, hogy az indítványt a republikánusok terjesztették be, ezért sem véletlen, hogy az ellenzéki Demokrata Párt egyfajta megtévesztő manővernek nevezte azt.

Irak napirenden volt a washingtoni kongresszus másik házában, a képviselőházban is, ahol heves vitára került sor elsősorban a közép-keleti országban elesett amerikai katonák miatt.

Ezzel összefüggésben a demokratapárti kisebbség vezetője, Nancy Pelosi groteszk hibának nevezte az iraki háborút. "A háború rendkívüli mértékben ártott az Egyesült Államok tekintélyének, s csökkentette az irányú befolyását, hogy hozzájáruljon más problémák megoldásához a világon" - hangoztatta Pelosi.

A republikánuspárti többség vezetője elutasította az ellenzéki véleményt. Dennis Hastert úgy fogalmazott: az Egyesült Államok nem fordíthat hátat akkor, amikor egy országban a demokráciát fenyegeti veszély.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!