A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Rumsfeld a tálibokat okolja a kábítószer-kereskedelem élénküléséért

Vágólapra másolva!
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter az afganisztáni tálibokat okolta hétfőn a kábítószer-kereskedelem élénküléséért.
Vágólapra másolva!

Az Afganisztánnal határos Tádzsikisztánban tett látogatásán visszautasította azt az érvelést, amely szerint az könnyítette meg a drogtermelők és -kereskedők dolgát, hogy az amerikai hadsereg figyelmét leköti az iraki hadakozás. Amerikai érvelés szerint a fanatikus szunnita muzulmán tálibok - Afganisztán előző urai és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szövetségesei - a drogtermelés és -kereskedelem hasznából finanszírozzák fegyveres harcukat, s Rumsfeld is ezzel magyarázta a drogkereskedelem élénkülését.

Részben az európai országokat is hibáztatta, hiszen ezek az afganisztáni heroin fő felvevőpiacai. Szavai szerint az európai kormányoknak éppen ezért többet kellene tenniük az afganisztáni drogok termelésének és kereskedelmének visszaszorításáért. Leszögezte, hogy Washington a maga részéről nem szándékozik több katonát vezényelni Afganisztánba, illetve a közép-ázsiai térségbe, a tálibok tevékenységének nyilvánvaló élénkülése ellenére sem.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!