A strichelő nagymama esete a világhírű íróval

Az egész életművet romba döntő erkölcsi csőd vagy pedig csak annyi, mintha egy magyar jobboldali politikusról kiderül, 17 évesen KISZ-es volt? Ehhez hasonló kérdések vetődtek fel, miután a Nobel-díjas német író, Günter Grass bevallotta, 17 évesen rövid ideig tagja volt a hírhedt Waffen SS-nek. Az [origo] összeállításából megismerheti a világhírű szerző múltja körül kialakult nemzetközi vitát és a magyar véleményeket is.

Günter Grass Nobel-díjas író, a Bádogdob szerzője a hétvégén egy lapinterjúban beismerte, hogy 1945-ben néhány hónapig a Waffen SS egyik páncéloshadosztályában szolgált. Erről az író még sohasem beszélt korábban. Arra a kérdésre, hogy miért hallgatott ilyen sokáig, a hamarosan megjelenő naplójára utalva azt válaszolta, hogy csak most találta meg azt az irodalmi formát, ami lehetővé tette, hogy a Waffen SS-tagságáról írjon és beszéljen.

Grassnak szeptember elsején jelenik meg a gyermekkoráról és fiatal éveiről szóló regénye (Beim Häuten der Zwiebel, Steidl Kiadó), melyben részletesen beszámol életének hatvan éven át eltitkolt szakaszáról. A 79 éves írót elmondása szerint annyira nyomasztotta az emlék, hogy végre ki akarta magából adni.

Grasst a munkaszolgálatból sorozták be 1944 késő nyarán Drezdában a Waffen SS-hez, ahol a Frundsberg nevű tízes páncéloshadosztálynak lett a tagja. Állítása szerint a haditengerészethez kérte felvételét, tengeralattjárón szeretett volna szolgálni, csak átirányították. Az őszi-téli hónapokban páncéloskiképzést kapott, majd 1945 máciusában és áprilisában részt vett a visszavonuló német hadsereg luzsicai harcaiban. Április 20-án sérült meg, nem sokkal később pedig amerikai fogságba esett. Azt, hogy a Waffen SS-nek volt a tagja, az amerikai hadsereg dokumentumai is igazolják.

A nemzet lelkiismerete volt

Grasst írók és politikusok sora bírálta az elmúlt napokban. Különösen annak tükrében, hogy épp ő volt az, aki elkötelezett baloldaliként az antifasiszta értékek fő megjelenítője volt, és a "nemzet lelkiismerete"-ként működött. Évtizedeken keresztül arra buzdította a németeket, hogy bátran nézzenek szembe a náci időkben elkövetett tetteikkel. A történet pikantériája, hogy épp arról az emberről derül ki, hogy elhallgatott valamit, aki mindig is tiltakozott az elhallgatás ellen.

A reakciók a legkülönfélébbek: van, aki a Nobel-díj visszaadását követeli, mások az új könyve megjelenéséhez kapcsolódó ügyes PR-akciónak minősítik Grass bejelentését. Az általános kifogás, hogy a beismerés sokat késett. Ugyanakkor egyesek dicsérik, hogy Grass egyáltalán a nyilvánosság elé mert állni, és ezzel tabut döntött: a saját maga emlékművét.

Akad, aki a pénzt is visszakéri

A legkeményebb reakciók a CDU soraiból, valamint Csehországból és Lengyelországból érkeztek. Az utóbbi nem független a háborús sérelmektől, az előbbi pedig azzal is magyarázható, hogy Grass elkötelezett baloldali értelmiségiként, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatójaként számtalan alkalommal mondott megfellebezhetetlen ítéletet jobboldali politikusokról.

Wolfgang Börnsen kereszténydemokrata kultúrpolitikus a Bildben odáig ment, hogy felszólította Grasst: adja vissza az 1999-ben odaítélt Nobel-díját. "Günter Grass egy életen át morális elvárásokat támasztott főként politikusokkal szemben. Ezeket az elvárásokat most magával szemben is érvényesítenie kellene, és minden kitüntetést, amit kapott, a pénzjutalmakkal együtt vissza kellene adnia. Beleértve a Nobel-díjat is."

A volt lengyel államfő, Lech Walesa Gdansk (németül: Danzig) díszpolgári címének visszaadását követelte a Danzigi-trilógia (Bádogdob, Macska és egér, Kutyaévek) szerzőjétől. Hasonlót fontolgat a nemzetközi írószervezet, a PEN Klub cseh tagozata is: ők az 1994-ben megítélt Karel Capek-díjat vennék vissza.

"Már nem zsinórmérték"

Sokan csalódtak. Michael Jüngs, Grass életrajzírója az életmű morális értékét vonta kétségbe, számára megszűnt Grass erkölcsi zsinórmérték lenni. Joachim Fest, az egyik legfontosabb Hitler-életrajz szerzője hasonlóan érvelve a 68-as generáció idolja, J. F. Kennedy híres mondását vette át: "Már egy használt autót sem vennék ettől az embertől."

Rolf Hochhuth német író felidézte azt a húsz évvel ezelőtti esetet, amikor Grass élesen kritizálta Helmut Kohlt, mert Reagan amerikai elnökkel közösen ellátogatott egy katonai temetőbe, ahová az amerikai és német katonák mellett Waffen SS-tagokat is temettek. Akkor bevallhatta volna, hogy ő is odatartozott, és hogy a saját történetéhez miképp viszonyul - de nem tette. Hochhuth szerint Grass ezzel morálisan leírta magát.

Charlotte Knobloch, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke is úgy nyilatkozott, hogy az évtizedeket felölelő hallgatás megkérdőjelezi Grass politikai beszédeit. Az pedig, hogy épp a könyve megjelenése előtt vallott színt, szerinte erősíti a gyanút, hogy mindez elsősorban reklámcélokat szolgált.

Joachim Festet leszámítva a történészek visszafogottak maradtak. Többen túlzottnak tartották a Grass-szal szembeni reakciókat. Norbert Frei szerint a Waffen SS 1944-ben már nem számított náci elitalakulatnak. Arnulf Baring pedig úgy vélte, hogy Grass esetét követően árnyaltabban ítélkeznek majd a nemzetiszocializmus hétköznapjairól, valamint a benne élők viszonyáról a politikai rendszerhez.

Hannes Heer ugyanakkor alapkérdéseket hiányolt Grass vallomásából: például azt, hogy miképp viszonyult a Waffen SS gyakorlatához, miszerint foglyokat nem ejt, a dezertőröket árulónak tekinti és megsemmisíti, csakúgy, mint a zsidókat. Megválaszolásuk nélkül Heer szerint nem lehet tudni, hogy mi számított normalitásnak a Waffen SS-tag Grass számára.

Propagandista és író

A filozófus Rüdiger Safranski védelmébe veszi Grasst, és arra hívja fel a figyelmet, hogy különbséget kell tenni az író életműve és a között a szerep között, amit politikai propagandistaként és moralistaként betöltött. Többek szerint épp az utóbbi szereppel volt gond: a múltat fekete-fehérre festő, rigorózus ítéleteivel Grass azt a véleménydiktatúrát folytatta, ami a Harmadik Birodalomnak is sajátja volt.

A vezető politikusok többsége visszafogottan vagy többnapos késéssel szólalt meg. Angela Merkel kereszténydemokrata kancellár nem kívánt részt venni a vitában, Franz Müntefering alkancellár pedig csak annyit jegyzett meg, hogy Grass általa sem helyeselt hallgatása még nem ok arra, hogy az ellenfelei önelégülten rátámadjanak.

Noha Grass 1993-ig tagja volt az SPD-nek, és aktívan segítette Willy Brandt, majd Gerhard Schröder kampányát, a szociáldemokraták elsőre nemigen mutattak szolidaritást Grass iránt. A Bundestag alelnöke, az író generációjához tartozó Wolfgang Thierse kedden ezért arra szólította fel az SPD-t, hogy álljon az író oldalára. "Csak azt tudom tanácsolni saját pártomnak, hogy ne kezelje leprásként Günter Grasst" - fogalmazott Thierse, aki abszurdnak nevezte, hogy sokan "politikai és erkölcsi hullának" igyekeznek feltüntetni az írót.

Reagált a vitára a Nobel-díj odaítélésért felelős svéd akadémia is: a norvég Knut Hamsun példáját állították párhuzamba, aki 1920-ban érdemelte ki a kitüntetést, de azt utólag sem vonták vissza, pedig később kollaborált a náci rezsimmel, és hazaárulásért elítélték. A nemzetközi írótársadalomból érdekes módon két osztrák író, Robert Menasse és Robert Schindel tartotta hihetőnek, hogy Grasst a szégyenérzete tartotta távol attól, hogy nyilvánosan a Waffen SS-múltjáról beszéljen. Schindel elárulta: neki bizalmasan már 20 évvel ezelőtt beszélt erről Grass.