Hazafiak erőszakolják meg a történelmet

Önkényesen írja át országa történelmét több kormány. Törökországban börtön jár azért, ha valaki népirtásnak minősíti az örmények 1915-ös megtizedelését, míg Franciaországban azért jár büntetés, ha valaki tagadja ezt. Az ausztrálok őslakóikat felejtik el, a japán állam pedig az atombomba túlélőinek és áldozatainak járó bocsánatkérést. Az [origo] által megkérdezett történész szerint nehéz szembenézni egy-egy történelmi traumával, de a véleményszabadságot még erre hivatkozva sem szabad törvényekkel csonkítani.

Nem csak Franciaország és Törökország próbálja erőnek erejével átírni saját történelmét, a jelenség szinte a világ minden táján előfordul. Néhol évszázadokra visszanyúló problémákat söpörnek a szőnyeg alá, de van olyanra is példa, hogy egy ország a vele megesett tragédiát veszi semmibe.

Hazafias gondolkodás

Oroszországban az keltett komoly felháborodást a történészek körében, amikor az oktatási minisztérium 2004-ben bejelentette, hogy bizottság vizsgálja felül az orosz történelemkönyvek hangvételét. Az indoklás szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök azt szerette volna, ha az ország történetére vonatkozó megjegyzések hazafiasak lennének.

A probléma a "Nemzeti történet a 20. században" című, az 1990-es évek közepén terjeszteni kezdett történelemkönyv körül bontakozott ki. A könyv félmillió példányban kelt el, de az oktatási minisztérium - a korszakra jellemzően - túl ironikusan, bizonyos súlyos kérdéseket kifigurázva mutatta be a 20. század történelmét.

Azt a revizorok sem vitatták, hogy a könyv részletgazdag, adatokkal alaposan alátámasztott és megállapításai helyénvalóak, ugyanakkor kényes kérdéseket vetett fel, hogy a fejezetek végén több értelmezési lehetőséget mutatott be a diákoknak, a modern Oroszország kapcsán például azt a kérdést feszegette, hogy vajon mennyiben demokratikus a berendezkedése.

A visszavont könyv helyett a bizottság által javasolt kiadványt ugyanakkor több tanár támadta, mert a Gulagokról szinte semmilyen említést nem tett, a finnek elleni világháborús támadások, illetve a csecsen háborúk pedig teljesen kimaradtak belőle. "Ez egy kísérlet arra, hogy parancsokkal oldjanak meg egy problémát, ami azonban objektíve sokkal kényesebb" - jelentette ki az ügy kapcsán egy orosz történelemtanár.

Biblia és fegyver

Guatemalában és Ausztráliában az őslakók sorsát próbálja feledtetni a kormány. A latin-amerikai országban külön szervezet jött létre az 1960-as évektől az 1990-es évek közepéig tartó, maják elleni irtóhadjáratok emlékének felidézésére. A La Violenca néven emlegetett hadjáratok során több mint 200 ezer indiánt pusztítottak el, az ENSZ szerint az áldozatok 93 százalékának életét a kormány tudtával végrehajtott pogromok oltották ki. Efraín Ríos Montt, az országot két éven át irányító, a népirtásban a feltételezések szerint jelentős szerepet vállaló diktátor ellen - akinek jelszava: "Egy igaz keresztény bibliájával és fegyverével a kezében jár" - nyáron emelt vádat egy bíróság, igaz, nem hazájában, hanem Spanyolországban.

Ausztráliában pedig az őslakók jogai körüli vita kezd szép lassan újra elcsendesedni. Bár az 1990-es évek elején egy bírósági ítélet mondta ki, hogy az őslakók közösségeinek joga van az ausztrál területekre, a törvényt 1996-ban már puhították, a konzervatív vezetésű ausztrál kormány pedig az elmúlt években az asszimilációs politikát helyezte előtérbe a történelmi igazságtétel helyett.

Áldozataikra sem emlékeznek

Az egyik legérdekesebb eset azonban Japáné. Koidzumi Dzsunicsiro nemrég távozó japán kormányfő az elmúlt években többször mérgesítette el országa viszonyát Dél-Koreával, illetve Kínával, azzal, hogy ellátogatott a tokiói Jaszukuni-szentélybe, ahol a második világháborúban meghalt 2,5 millió japán mellett 13 kivégzett háborús bűnösnek is emléket állítottak. A szentélylátogatások ügye a Koidzumi utódlásáért folyó harcnak is része lett, több esélyes jelölt kifejezetten azzal kampányolt, hogy megválasztása esetén felhagy a kormányfő vitatott politikájával. Utódja, Abe Sinzo első külföldi útja egyébként a hagyományokat megtörve nem az Egyesült Államokba, hanem Kínába vezetett, amit sokan történelmi gesztusként értelmeztek.

2001-ben és tavaly is komoly nemtetszést váltott ki a környező országokban, hogy a japán tankönyvek tartalmát felügyelő állami bizottság javaslatára csak felpuhított formában került be a tananyagba az ország világháborús szerepe, illetve a koreai félsziget 1910-es megszállásának története. A japán hadsereg által elkövetett kegyetlenkedéseket pedig teljesen szó nélkül hagyták az iskolai tankönyvek.

A japán kormányt ráadásul folyamatos támadások érik, amiért a mai napig nem fizetett kártérítést annak a feltételezések szerint 200 ezer asszonynak, akiket a világháború idején a japán katonák "kényeztetésére" állítottak szolgálatba. A lényegében prostitúcióra kényszerített, úgynevezett "komforthölgyek" kártérítést is követelnek a japán államtól, de azt állítják, ennél sokkal fontosabb lenne számukra, hogy a kormány ismerje el: Japán felelős a megaláztatásaikért.

Japán azonban hadilábon áll saját szenvedéseivel is. A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák emlékére egy japán emlékbizottság kiállítást szervezett az elmúlt években több tucat külföldi városban. A japán kormány egyetlen ilyen bemutatót sem támogatott, az első kiállítás, amihez anyagi segítséget nyújtott, a tavalyi, 60. évfordulóra rendezett chicagói tárlat volt.

A japán kormány csak a világháború után 23 évvel, 1968-ban ismerte el az atombomba áldozatainak, a hibakusáknak a jogát az állami ellátásra, egy törvényben ekkor vállalta át a nukleáris sugárzás okozta sérülések kezelési költségeit. A hibakusák azonban azóta is küzdenek, hogy a kormány ismerje el azt is: a világháborús agresszív politika felelős volt abban, hogy még a japán bukás nyilvánvaló jeleinek felismerése után is fenntartotta a háborús retorikát, ami rengeteg japán, ázsiai és amerikai értelmetlen halálát ereményezte. Ezzel szerintük a kormány a mai napig adós.

Ballai Vince - Sáling Gergő