A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Megint rakétázik Észak-Korea

Vágólapra másolva!
Több rakétát is kilőtt Észak-Korea a Japán-tenger irányába pénteken.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea több rövid hatótávolságú rakétát indított pénteken a Japán-tenger irányába - jelentette a Kyodo japán hírügynökség japán és amerikai források alapján. Japánban egyelőre sem a védelmi, sem a külügyminisztérium nem tudta megerősíteni a jelentést. A japán NTV tévéhálózat szerint az indított rakéták "föld-hajó" típusúak voltak, vagyis szárazföldről indítva mozgó tengeri célpont ellen használhatók.

Észak-Korea rakétafejlesztése miatt folyamatos az aggodalom a távol-keleti térségben. A múlt hónapban egy katonai parádén olyan újonnan kifejlesztett ballisztikus rakétát mutattak be, amely az amerikai Guam szigetét is képes elérni, ezen kívül egy új közepes - 2500-4000 kilométer - hatótávolságú rakétát is felvonultattak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!