Washington még szigorúbb lesz Szudánnal

Vágólapra másolva!
Kedden a Fehér Ház újabb szankciókat jelent be Szudán ellen a darfúri konfliktus miatt egyes források szerint. Így újabb szudáni cégek kerülnek majd tiltólistára, amiért a kormány részt vesz a több százezer áldozatot követelő polgárháborúban.
Vágólapra másolva!

Washington újabb szankciók bevezetését jelenti be kedden Szudán ellen a dárfúri konfliktus miatt - közölték nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők washingtoni idő szerint hétfő este. Az amerikai kormány ki fogja terjeszti a már most is érvényben lévő büntetőintézkedéseit: több mint harminc további céget tesz a tilalmi listára, vagyis zár ki az amerikai piacról köztük az olajexporttal, külkereskedelemmel, pénzügyekkel foglalkozó társaságokat. Szankciókat vezetnek be két kartúmi kormányzati tisztségviselő ellen is - tették hozzá.

Ezeket az intézkedéseket a források szerint közép-európai idő szerint 14 órakor jelenti be George Bush elnök. Az elmúlt hetekben a szudáni Omar al-Bashir elnök további ígéreteket tett az együttműködésre, közben viszont újabb intézkedésekkel próbálja meggátolni a helyzet megoldását - a BBC szerint George Bush ezt fogja mondani délutáni beszédében, amit beszédének egy tervezetéből lehet tudni.

A nyilatkozó amerikai illetékesek szerint a Fehér Ház kezdeményezni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, hogy a világszervezet is büntesse pénzügyi szankciókkal a kartúmi vezetést, és tiltsa meg nekik a fegyverkezést - számol be a BBC Online. A Szudán nyugati részén fekvő Dárfúr tartományban több mint 200 ezer ember vesztette életét a helyi fekete földműves népesség és a kartúmi kormány által is támogatott nomád arab milíciák polgárháborújában. Részben a harcokban, másrészt a háborúskodással együtt járó éhezésben, járványok következtében haltak meg több százezren. Két és fél millióan pedig elmenekültek Dárfúrból a konfliktus 2003-as kirobbanása óta.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!