Lassan lenyeli a kínai sárkány a hongkongi tigrist

Már vannak kínai dalok a tévében, óvatosabbak az újságírók, de az emberek nem fogják be a szájukat - tíz évvel ezelőtt adta át Károly brit herceg Hongkongot a kínai kommunistáknak. Bár az apokaliptikus víziók nem váltak valóra, és a szocializmuson edződött magyarok is feleslegesen ijesztgették a hongkongiakat, a felszín alatt azért elindultak a változások.

Vajon befogják-e majd a szájukat a hongkongiak a nagy testvér árnyékában? - ez volt az egyik fő kérdés a Kínához való visszacsatolás előtt. A válasz tíz év után az, hogy igen is, meg nem is. Sajtószabadság van ugyan, de Ping Shum azt mondja, működik az öncenzúra. Ezt szerinte nagyon jól mutatja az, ahogy a lapok hozzáállása megváltozott Tajvannal szemben (amelynek függetlenségét Kína nem ismeri el). A brit fennhatóság alatt az újságírók különösebb teketóriázás nélkül leírták, hogy Tajvannak elnöke van mint sok más szuverén államnak. Most azonban már vagy csak egyszerűen vezetőről vagy pedig "elnök"-ről írnak.

Az öncenzúrát Ping Shum két okra vezeti vissza. Egyrészt a hongkongi lapok, tévék, rádiók újságíróinak is szükségük van központi engedélyre ahhoz, hogy kínai területen dolgozhassanak, és ha felidegesítik Pekinget, akkor könnyen búcsút mondhatnak neki - magyarázta a BBC munkatársa, aki szerint az önkorlátozás másik oka, hogy a kiadók tartanak attól, ha túl kritikusak a kínai vezetéssel szemben, akkor egyes cégek visszavonják hirdetéseiket.

A Tienanmen térre is emlékeznek

Nem alaptalan ez a félelem. Jimmy Lai, az Apple Daily című napilap és a Next című magazin kiadója például a The Economistnak azt nyilatkozta, lapjait bojkottálják azok a vállalkozások, amelyek nem akarnak ujjat húzni Kínával. Bár Lai is elismeri, hogy sajtószabadság van, a The Economist azért megemlít néhány aggodalomra okot adó ügyet. Három népszerű rádiós műsorvezető kínai nyomásra hivatkozva hagyta ott munkahelyét 2004-ben. Egy hongkongi újságírót kémkedés gyanújával vettek őrizetbe Kínában. Egy kutatás pedig fényt derített olyan esetekre is, amikor egy újságnál visszautasították egy Tajvan függetlenségéért küzdő aktivista cikkét, igaz, később mégis közölték.

Ők megemlékeznek a Tienanmen téri vérengzésről is

Durva beavatkozásokról senki sem beszél, és ha működik is öncenzúra a lapoknál, a hongkongiak kimondják a véleményüket. Akár az 1989-es Tienanmen téri vérengzésről is, amelyről Kínában egyedülálló módon Hongkongban minden évben megemlékeznek. Ping Shum is megerősíti, hogy szabadon beszélhetnek és demonstrálhatnak az emberek.

Tüntetésekből valóban nem volt hiány az elmúlt tíz évben, és ezek sokszor el is érték a céljukat. A legemlékezetesebb talán a 2002-ben beterjesztett, úgynevezett "felforgatásellenes" törvénnyel szembeni tiltakozássorozat volt. Sokan attól tartottak, hogy a jogszabály lehetőséget teremt majd a hatalomnak nem tetsző civil szervezetek ellehetetlenítésére, ezért százezrek vonultak az utcára, majd végül a hongkongi vezetés kénytelen volt meghajolni a népakarat előtt, és visszavonta a tervezetet.

Hongkongban emellett sok, Kínában szigorúan tiltott vallási mozgalom működik legálisan - számolt be Bán Lilla, aki Hongkongban él. Hozzátette, hogy az emberek olyan irányzatokat is gyakorolhatnak - akár tömegesen - közterületen, amit Kínában nem lehet.

A farok csóválja-e?

A tízéves évfordulón a Hongkonggal foglalkozó írások egyik legkedveltebb témája, hogy vajon a város volt-e nagyobb hatással Kínára vagy fordítva. Az biztos, hogy Kína volt az, amelyik nagyobb - főként gazdasági - változáson ment át az elmúlt évtizedben, és a The Economist szerint kérdéses, hogy Hongkongnak ebben mekkora szerepe volt. Kínában ugyanis egyébként is végrehajtottak komoly belső reformokat, és az ország csatlakozott a Világkereskedelmi Szervezethez is.

Ugyan az átlag hongkongi még mindig jobban él, mint az anyaországiak, de már nem annyira egyoldalú a kapcsolat, mint régen. A BBC tudósítója szerint figyelemre méltó például, hogy hétfő reggelente mindig zsúfolásig megtelnek a Hongkongból Pekingbe és Sanghajba tartó gépek, majd péntek este visszafelé ugyanez tapasztalható. Tíz éve még éppen ennek az ellenkezőjét lehetett tapasztalni: akkor még az anyaországból érkeztek sokan dolgozni Hongkongba.

Nemzeti dalok a híradó előtt

A gazdaságban és az üzletben tehát változtak a viszonyok, de Ping Shum szerint igaz ez a kultúrára, sőt arra is, hogy miként gondolnak magukra az emberek Hongkongban. Tíz évvel ezelőtt alig volt kínai műsor a tévében, ma pedig még a híradó előtt is kínai nemzeti dalokat adnak. A brit fennhatóság alatt ha megkérdezték az embereket, hogy Kínát vagy Nagy-Britanniát tartják-e anyaországnak, akkor azt mondták: "egyiket sem, mi hongkongiak vagyunk" - magyarázza az újságíró, aki szerint most már egyre többen válaszolnák erre a kérdésre azt: "kínai vagyok". Ping Shum hozzáteszi, gyarapodott azoknak a száma is, akik már a mandarin nyelvet is megértik a Hongkongban elterjedt kantoni mellett.

Klip az évfordulóra. Vigyázat, érzelgős dallamok!

Forradalmi változások helyett tehát apróbb elmozdulások jellemezték az elmúlt tíz évet Hongkongban. A The Economist szerint dicséret is jár azért, hogy egy történelmileg példátlan kísérlet ilyen jól sikerült. Hongkong úgy került egy teljesen más jellegű ország fennhatósága alá, hogy közben megmaradt egyedi, az üzletre, a kereskedelemre alapuló modern városi életstílusa. Persze van, aki szerint eleve törvényszerű volt, hogy ez így alakult. A Hongkongban élő Barczy Zsolt legalábbis úgy véli: "A hongkongi ember roppant pragmatikus. Teljesen mindegy neki, hogy milyen színű zaszlót lobogtat a szel, ha nem akadalyozzák a pénzcsinálásban." Igaz, egyúttal figyelmeztet is mindenkit, hogy ez egy olyan világ, ahol "akárki akármit is mond, annak az ellenkezőjet is vidáman lehet igazolni"